Gödörből gödörbe; Mindennemű válságok Magyarhonban a 19. és 20. században (Mediawave Konferenciák V. Szombathely, 2011)

II. A 20. század gazdasági válságai - Botos Katalin: Válságok a világgazdaságban

Gödörből gödörbe

kockázatot, a bankok, hitelnyújtó intézmények arra használták fel, hogy a kockázatokat kitakarítsák mérlegükből. A hiteleket értékpapírosították, befektetési csomagokat készítettek belőlük, és ezeket végső megtakarítóknak — kockázathordozóknak — eladták. Ezzel újabb teret nyertek hitelezési tevékenységre, forgalmuk és profitjuk növelésére. Joggal kérdezhetné valaki, hogy miért baj ez a technikai újítás? Azért, mert a „becsomagolt" hitelek különböző minőségűek voltak, és további sorsukat gyakorlatilag senki nem kísérte figyelemmel. Ameddig egy hitel a banknál van, addig a bank köteles tőke-megfelelési mutatójának figyelése érdekében a hitelek sorsát is figyelni, és ha azok teljesítése veszélybe kerül, tartalékot képezni, akár saját tőkéje terhére is. A felügyeleti hatóságok viszont azt figyelik, hogy a bank tőkéje elegendő-e a kockázatok fedezésére, és — mint arra már utaltunk — szükség esetén időben megvonták a bank működési engedélyét.

Az értékpapírosítás újítása azonban gyakorlatilag ellehetetlenítette az effajta ellenőrzést. Ugyanakkor a hitelező intézmények a nemzetközi piacok rendkívül alacsony kamatszintje miatt bőséges forráshoz jutottak, és így ezt ki akarták használni minél nagyobb hitelnyújtásra. (Külön tanulmányt igényelne, hogy mitől volt olyan nagy a nemzetközi pénzpiaci likviditás. Kiderülne belőle, hogy a jelen válság oka maga a globalizáció, amely Ázsiában hatalmas, nagyon alacsony bérű munkaerőt kapcsol be a nemzetközi munkamegosztásba, és ezzel rendkívül exportképessé válnak egyes gazdaságok, így mindenekelőtt Kína. A megszerzett jövedelmeket azonban nem használják fel, hanem jelentős részét megtakarítják, és ez növeli a világ-likviditást. A kínai jegybank ugyanis beavatkozik a piacokon a yüan felértékelődésének megakadályozására, és az így felvásárolt valutamennyiséget a nemzetközi pénzpiacokon forgatja meg.)

A jelentős dollár-alapok pedig éppen az Egyesült Államokba irányulnak. így az amerikai piacon oly bőségessé vált a pénzkínálat (a Fed követett kamatpolitikája miatt is), hogy a kamatszint alacsony maradhatott. Az amerikai álom része a saját lakás. Már John Fitzgerald Kennedy elnök is meghirdette választási programbeszédében: „Mára már nincs éhező amerikai. Most már az a cél, hogy mindenkinek legyen megfelelő fedél a feje felett." Ez tehát az amerikai polgároknak sok évtizedes vágya volt — és íme, az alacsony kamatok felvállalhatóvá tették a hiteleket az alacsony jövedelmű rétegek számára is. Ezért sokan belementek a jelzáloghitel-felvétele mellett a lakásépítésbe, vásárlásba, ami nyilvánvalóan makrogazdasági szempontból is roppant előnyös volt az Egyesült Államok számára. Az építőipar minden fellendülés kiváló jelzője és egyben előmozdítója.

Ezeket a hiteleket értékpapírosították és kínálták a befektetőknek, többek között a nyugdíj-alapoknak is. A nyugdíjpénztári szabályozás a jelzáloggal fedezett értékpapírokat mindig alacsony kockázatú befektetésnek tekintette. Az állampapírok mellett a jelzálog-leveleket vásárolhatták gond nélkül a nyugdíj- pénztárak, nyugdíjalapok mint hosszú távon biztonságos eszközöket.

Lehet elgondolkodni azon, hogy miért voltak a befektetők olyan biztosak, hogy ezek az innovatív termékek is kockázatmentesek? Magyarázatul szolgál,

142