Előadások Vas megye történetéről II. - Vas megyei levéltári füzetek 6. (Szombathely, 1993)

A Vas Megyei Levéltár nemzetközi kapcsolatai - Harald Prickler : Vas megye szőlőhegyei - nemzetközi találkozások színhelyei

hegység lejtőin, Kőszegen és Rohoncon, Vashegyen, a Pinka völgyében, Lapincs és Strem között olyannyira meghatározó volt, hogy helyenként monokultúráról lehet beszélni, A szőlőművelés legnagyobb intenzitású területein, amelyek érthetően megegyeznek a legjobb minőségű zónákkal, az extraneitas, külső tulajdon lényegesen nagyobb kiterjedést ért el, de más kevésbé kimagasló területeken is meghatározott szerepet játszott a külső tulajdon. Az extraneitas különlegessége Vas megyében az volt, hogy itt a „külsőség" a „külföldiséggel" egyezett meg, mert a külső tulajdonosok túlnyomórészt Stájerországból és Alsó-Ausztria déli részéről származtak. Ez annyiban okozott gondokat, amennyiben ezek az országok maguk is nagymennyiségű bort állítottak elő és saját termékeik forgalmazását a külföldi importborok versenyétől a külföldi borok általános behozatali tilalmával akarták védeni. Az effajta tilalmak AlsóAusztriában már a 14. században, Stájerországban a 15. század közepétől kimutathatók. Az alsó-ausztriai és a stájer rendek által a magyar bort érintő, erőteljesén érvényesített behozatali tilalma melletti fő érv az volt, hogy az minőségileg túltesz a hazai boron, és hogy ezért annak forgalma az importzár feloldása esetén „elsődleges fontossággal bírna." Az általános behozatali tilalommal egyidőben megengedték a magyar területen birtokló osztrák és stájer szőlőtulajdonosoknak, hogy saját termelésű boraikat azobnan áthozzák az országhatáron. Ily módon a magyar szőlőkkel rendelkező tulajdonosok hazájukban saját termékükkel monopolhelyzetbe kerültek, amelyet ők ügyesen kereskedelmi ügyletekre használtak fel. A stájer vár- és kolostoruradalmak, amelyeknek szőlőik voltak Vas megyében, borukat ugyan Mihály és Márton napja között (szeptember 29-től november 11-ig) vámmentesen vihették át a határon, azonban azt az uradalom udvarán asztali borként csak ritkán használták, de mint kimért bort az urasági kocsmákban egyáltalán nem. Itt többnyire a saját uradalomból származó, kisebb értékű borokat mértek, és a községi kocsmákban is urasági borként (Bannwein) mérték, a földesúri csapszék elismeréseként. A világi és egyházi földbirtokosok ezzel szemben magyar csúcsminőségű borukat nagyrészt, mint értékes kereskedelmi cikket adták tovább Grácba, a Mura mentén Judenburgba és tovább a karintiai Friesachba, Salzburgba és Bajorországba. Az ebből a kereskedelemből származó tőke bizonyára jelentősen járult hozzá ép164