Tóth Péter: Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1601-1620, 1631-1641. - Vas megyei levéltári füzetek 5.
Vasvármegye közgyűlési jegyzőkönyvei 1631-1641
benyújtására és a per megindítására. Ennek megfelelően a magisztrátust, mint felperest elmozdítja az ügytől. A másik dolog, tehát férjének a meggyilkolása tekintetében azonban az alperes köteles egyenesen választ adni. — A törvényszék ezután az egészt pert a következő napra halasztotta az idő rövidsége miatt. A következő napon, vagyis az Úr Adventjének első vasárnapját követő csütörtökön (december 5-én) a törvényszéki tárgyalás az alperes prokurátorának az alábbi előterjesztésével folytatódott: mivel a felperes által támasztott keresethez képest a per megcsonkult, s a keresetben előadottaknak megfelelően sem lehet választ adni csupán a per egy részére, ezért az alperest fel kell menteni a teljes perben. — A felperes fél prokurátora ragaszkodván mindenhez, amit az előző napon elmondott, erőtlennek ítéli meg az alperes előterjesztését és kéri, hogy a meghozott határozatnak megfelelően folyjék tovább a per. — Az alperes prokurátora is ragaszkodik ahhoz, amit előterjesztett. — A törvényszék úgy határozott, hogy az előző ítélet érvényben marad. Az alperes fél prokurátora a továbbiakban is fenntartja az illetékesség tekintetében előterjesztett protestációját és kijelenti, hogy ha bárki olyan előáll, aki jogosult keresetet indítani, akkor ő kész a törvény által előírt módon választ adni annak a személynek a keresetére. — A felperes fél prokurátora tiltakozást terjeszt elő, azért, mert az alperes kétségbe vonja a magisztrátus jogosultságát a kereset benyújtására. Egyúttal követeli, hogy a törvényszék a kereset és az elvégzett vizsgálat alapján hozón ítéletet a perben. — Az alperes ragaszkodván az általa elmondottakhoz, még ki is egészíti azokat, kijelentve, hogy magából a keresetből kitűnik: semmi sem indokolja, hogy a mostani felperes legyen az illetékes. — A felperes ugyanazt követeli, mint fentebb. — A törvényszék úgy határozott, hogy az alperes fél prokurátora válaszoljon egyenesebben. Az alperes prokurátora protestál ezen határozat ellen és meg is fellebbezi azt. Elmondja továbbá, hogy a kereset kifejezetten ellentmondásban van a Hármaskönyv II. részének 82. címével, hiszen sem a hely, sem az idő, sem a személyek nincsenek megjelölve benne, sem pedig a vármegye, ahol a keresetet be kell nyújtani; ennélfogva a hivatkozott címnek megfelelően a keresetet meg kell semmisíteni és az alperest fel kell menteni. — A felperes ragaszkodik az elmondottakhoz és követeli, hogy oly sok és sokféle kifogás után az alperes prokurátora adjon végre egyenes feleleteket. — A törvényszék határozata: az alperes nem tehet kifogást, tehát válaszoljon egyenesebben. Az alperes fél prokurátora ezen határozat ellen is protestációt és fellebbezést terjeszt elő, s egyben kéri a törvényszéket, hogy jelölje meg pontosan az okát annak, hogy miért nem tehet kifogást, hiszen az írott törvény szerint is joga van ehhez. Annál is inkább szükség van a magyarázatra, mivel a felperes ellenérvei egyáltalán nem helytállóak. — A felperes követeli, hogy mivel már van törvényszéki határozat a kifogásokkal kapcsolatban, az alperes tartsa magát ahhoz és válaszoljon egyenesebben. — Az alperes prokurátora ragaszkodik az elmondottakhoz. — A törvényszék határozata: az alperes válaszoljon egyenesebben. 235