Tóth Péter: Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1601-1620, 1631-1641. - Vas megyei levéltári füzetek 5.
Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei 1601-1620
1345. (1.374-375.) Ezen közgyűlés alkalmával a vármegye közönsége törvénykezést is tartott, s ennek során felvette azt a pert, amelyet rimaszécsi Széchy Tamás (spectabilis et magnificus), az ország ezen részeinek a főkapitánya indított Póka András (agilis) ellen, akit Náray szolgabíró személyesen megtalálván itt, Szombathelyen, a Fábián és Sebestyén ünnepét követő csütörtökön (január 24-én) idézett a törvény elé. A nevezett felperes úr nevében és személyében a vármegye által kiadott prokurátort valló levéllel Szepsy János a következőket terjesztette elő: az alperes a közelmúltban különféle alkalmakkal különféle gonosztetteket — tudniillik lopásokat, rablásokat, fosztogatásokat és hasonlókat — követett el, amint az nyilvánvalóan kiderül az alispán urak által elvégeztetett vizsgálatokból és nyomozásokból. Mindezekre tekintettel kéri a mondott alperesnek, mint közönséges gonosztevőnek az ország törvényeiben foglaltaknak megfelelően való megbüntetését. A személyesen is jelen lévő alperes nevében Rádóczy Mihály ünnepélyes protestáció előrebocsájtásával — azért tudniillik, hogy nehogy úgy lássék: egyetért a hellyel, az időponttal és a perrel — a következőket mondja: a Hármaskönyv II. részének a 32. címe alapján, ahol a válaszadás első határnapján leteendő eskü alá bocsájtásról esik szó, a másolatot nem kívánja átvenni, hanem az egész eljárást ellenzi. A felperes prokurátora protestál ezen válasz miatt és a következőket mondja: az ország törvényeivel összhangban nem tartozik és nem is akarja azt elfogadni, hanem a három rendbéli tanúkihallgatás érvényének megfelelően kéri az ítélethozatalt. A vármegye közönsége a következő ítéletet hozta: ebben a perben a Hármaskönyv idézett helyét kell alkalmazni, mivel nem lehet azt a hivatalból indított perek közé sorolni. Az alperes fél tehát húsz jóhírű és tisztességes, nem nemes személlyel együtt tegyen esküt ártatlanságáról a legközelebb tartandó törvényszéki ülésen. 1346. (1.375.) Szepsy János (idem procurator, lásd az előző bejegyzést) a vármegye tisztikara nevében és személyében a következő előterjesztést tette részint Czigány, másképpen Sárközy Mihály (nobilis), részint pedig velegei Horváth Mihály (agilis) ellen — akik közül Czigány Mihályt Soól János szolgabíró idézett a törvényszék előtt, személyesen megtalálván őt Tana possessio helyszínén Pál apostol fordulásának az ünnepén (január 25-én) —: a nevezett személyek a közelmúltban különféle alkalmakkal különféle gonosztetteket követtek el, tudniillik részint portyákat indítottak a törökök ellen, akikkel most békesség van, részint pedig fosztogatták és rabolták a keresztényeket, sőt, embert is öltek. Mindez nyilvánvalóan kiderül abból a vizsgálatból, amelyet az alispán urak végeztek el. A prokurátor tehát ítéletet kér a vádlottak fejére. A nevezett Sárközy Mihály érdekében Rády Imre, a másik alperes érdekében pedig Hollóssy — mindketten a vármegye által kiadott prokurátort valló levéllel — válaszolt a fenti előterjesztésre, elutasítván a teljes keresetet és azt kívánván, hogy a felperes esküdjék a fejére. A felperes fél ezt elutasította és továbbra is ítélethozatalt kért. 131