Tóth Péter: Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1595-1600. - Vas megyei levéltári füzetek 2.
Regeszták
.(1599. március 21-én) a Nagypaty possessióban lévő nemesi kúriájukban, oly módon, hogy a két idézőlevelet az akkor ott tartózkodó Térjék Sára asszonynak, a nevezett Patthy Imre édesanyjának adta át. A felperesek nevében Sály Gergely terjesztette elő a vádat. Eszerint Patthy Imre némely cinkosát és gonosztevő szolgáját maga mellé véve, előre elhatározott szándékkal, az Istentől valő és az emberi törvényeket félretéve az 1597. esztendőben, Virágvasárnap (március 30-a) táján rátört pécsi Bornemissza Jánosnak a Sopron vármegyei Kisvölcsej possessióban lévő kúriájára, s ott a nyugodtan al vó Bornemissza Jánost, fejét levágván, megölte, illetve tettestársaivei megölette. S mindezzel nem elégedvén meg, a nevezett Patthy Margittal, aki apai unokatestvére, még vérfertőző házasságra is lépett. Az alperesek nevében Tornyos Bálint a következőket mondta: a nevezettek nem kötelesek személyesen a törvény elé állni, mivel ezt a törvények nem követelik meg, hiszen csak annyit tartalmaznak, hogy törvény elé kell őket idézni. így tehát prokurátort állító levél által kívánnak csak választ adni. A felperesek felelete: mivel bűnügyről van szó, ez már önmagában is megköveteli a személyes megjelenést. A törvényszék ítélete: mivel az alperesek nem jelentek meg, büntetésük a számkivetés. 624. Az alispán uraknak, mint magisztrátusnak a pere Hollóssy János (egregius) és felesége, Katalin asszony ellen. A felpereseket - akik személyesen is jelen voltak - Újváry Pál képviselte. Az alpereseket Egerváry Mihály szolgabíró idézte Bádonfalva possessióban, ahol mindkettőjüket személyesen megtalálta.