Vas megye múltjából 1986 - Levéltári Évkönyv 3. (Szombathely, 1986)

Vörös Antal: Az őrségi gazdálkodás az úrbérrendezéstől a XX. század elejéig

Ló Szarvasmarha Sertés 1828 1870 1828 1870 1828 1870 Bajánháza 10 27 13 146 11 92 Dávidháza 5 15 19 232 12 110 Hódos 10 26 44 268 21 151 Ispánk 2 3 37 180 21 61 Kerca 10 31 40 259 19 24 Kerkáskápolna 18 23 9 204 21 160 Kisrákos 20 28 29 312 21 74 Kotormány 2 8 17 103 8 57 Nagyrákos 36 37 34 342 10 151 őriszentpéter 46 29 121 777 52 332 Pankasz 14 15 47 278 25 94 Senyeháza 13 25 24 193 11 109 Szaknyér 10 14 32 108 11 15 Szalafő 14 10 131 483 21 66 Szatta 2 4 22 179 10 74 Bükkalja \ 8 36 19 221 7 103 Szomoróc j 220 331 638 4285 281 1637 A két összeírás eredményeit összevetve, ha az 1828-as adatokat reálisnak tekintenők, akkor az őrségi szarvasmarha-állománynál 42 esztendő alatt közel hétszerese (6,7), a sertésállománynál pedig közel hatszorosa (5,9) növekedésével kellene számolni. (Ezt a növekedést az 1828-ban összeírás alá nem került néhány nemes család és a Batthyányak szattai és kerkáskápolnai majorjának állatállománya alig csökkenti. Az utóbbiakban főként juhok voltak.) Az állatállomány ilyen arányú gyarapodásával az egész gazdálkodási rendszer teljes átalakulásának kellett volna együttjárni. Az 1860-1870-es évekből fennmaradt leírások azonban ilyen változást nem igazolnak. Aligha járunk tehát meszsze a valóságtól, ha az őrségi falvak szarvasmarha- és sertésállományát az 1 820-as évek végén az összeírásban közölteknek a háromszorosára becsüljük. Az 1848-as forradalmak vihara az Őrség életébe is korszakalkotó változást hozott. A jobbágyfelszabadítással értelmét veszítette az évszázados per, amelyet a Batthyányak ellen régi nemesi kiváltságaik visszaszerzése végett folytattak, és amely az 1832/36-os országgyűlés tárgyalásainak is a napirendjére került. A földnek és a munkának a felszabadítása a feudális kötöttségek alól nem éreztette hatását máról holnapra az Őrség gazdálkodásában. Nemcsak a bevált termelési hagyományok és szokások konzerváló ereje éltette tovább a régi gazdálkodási rendszert, hanem a birtokviszonyok rendezetlensége is. A Batthyányak szattai és kerkáskápolnai majorjából a birkák továbbra is járták az őrségi falvak legelőit, mivel ezek használatára a törvények szerint egyaránt joga volt a földesúrnak és a parasztságnak. Nem csoda tehát, hogy a Batthyányak és az őrségi falvak által részben közösen használt, tagosítatlan határokban nem igyekezett nagyon senki a belső övezetekben már tradícióval rendelkező intenzív művelés kiterjesztésére. 230