Vas megye múltjából 1986 - Levéltári Évkönyv 3. (Szombathely, 1986)
Harald Prickler: Vas megye régi borűrmértékei az északnyugat-pannóniai mértékrendszer keretében
desúrnak leadnia. Eszerint a „Schöpfen" szót valószínűleg a „meríteni"-ből lehet kietimologizálni. Olyan vidékeken, ahol a hegyvámot pintben szedték be, pintmértékeket használtak, amelyek pontatlansági mértéke a kis űrtartalom miatt természetesen még nagyobb volt. A hordók térfogatának kiszámításánál úgynevezett „ellenőrző botokat" használtak, amelyek neve „Ham" (Haimb, Hämb) is. A Visier és a Ham másodlagosan a „mérték", „mensura" szinonimáiként is szerepeltek, pl.: „...15 Emer Ödenburger Hämb thuen 20 Emer Pressburger Hämb". Mivel a fahordókat a kádárok sohasem tudták egészen azonos formájúvá készíteni, a dongahajlat különböző volt, és a cefrének a dézsmaszámításhoz szolgáló számbavételére gyakran sajátosan kialakított „dézsmahordókat" (cefrehordókat, lajthordókat) készítettek, amelyek keresztmetszete lent félkörös, fent csonkolt, kiszélesedő profilt mutat. 74 A hordóknak a mérőbottal megállapított űrtartalma nem pontosan egyezett az edény méretével. Ez a probléma főként a borkimérésnél vált akuttá. Ezen a dolgon úgy segítettek, hogy a hordót, amelynek tartalmát előzőleg a mérőbottal (per baculum) határozták meg, kiürítés és bizonyos leülepedések (seprő) eltávolítása után a mérőedény segítségével vízzel töltötték meg, és így állapították meg az űrtartalmát. Ezt a mérési módot németül úgy nevezték, hogy „mit Wasser gefacht", magyarul pedig úgy, hogy „vízre fett". 75 A vízzel töltésnek és a mérőbottal való mérésnek elméletileg ugyanazt a tartalmat kellett volna adnia, de gyakorlatilag sohasem volt így. Azokat a különbözeteket, amelyek az uradalmak számtartásában ezen az alapon minduntalan mutatkoztak, többnyire a természetes csökkenéssel (párolgás), a hordók szükséges utánpeckelésével és egyebekkel magyarázták a felelősek. A különbözet a teória és a praxis között akkora lehetett, hogy egy év számadás szerinti eladása szélsőséges esetben felülmúlta a bevetett, és paradox módra még maradt is a pincében, ahogy az a pottendorfi alsó-ausztriai uradalom egy példáján a 17. századból egyszer kimutatható! 76 A földesúri igazgatásnak a 18. századi javításával erőteljesebben igyekeztek ezeket a problémákat is megoldani. Míg eddig a számtartók úgy segítettek magukon, hogy a gabona megmagyarázhatatlan csökkenését olyan típuskífejezésekkel igyekeztek többé-kevésbé hihetően relativalni, mint „megették az egerek", „bogárrágás", a szárnyasbeli hiányt olyan utalással, mint „széttépte a keselyű", „elragadták a farkasok (rókák és egyebek)", a bor hiányánál „umbgestanden" (megsavanyodott). Ekkortól a szigorúan számbavehető tömeg pontosabb megmérését követelték, és a tűrt „természetes" csökkenés mértékét a gabonánál illetve a megengedett utántöltési borquantumot százalékosan állapították meg és ezáltal kivonták az alkalmazottak becslési önkénye alól. Egy földesúri mértékszabályozó kísérlet példájaként, amely az elmélet és a gyakorlat közti különbséget mutatja a régi mértékvilágban, kerüljön bemutatásra a magyar kancellár Batthyány Lajos Csepreghy és Kossics nevű hivatalnokai által a németújvári uradalom dézsmaszedői számára 1752. X. 1-én megfogalmazott tervezet. 77 Azt a különbséget, hogy kiküszöböljék, ami a hegyi mérőbottal illetve a mérőedénnyel való mérés között adódott, elrendelték a pozsonyi bottal, az érvényes országos mértékkel való számolást és megszün101
