Vas megye múltjából 1982 - Levéltári Évkönyv 2. (Szombathely, 1982)

Nádasdy Lajos: A falusi és mezővárosi kézműipar Vas megyében a 46-10. században

A vállalkozók megnevezés alatt értelemszerűen természetesen a műhellyel rendelkező iparűző mesterembereket kell értenünk, míg a munkás megjelölés alatt ezekben a műhelyekben dolgozó legényeket, illetőleg segédeket. Hozzá kell ehhez tennünk azonban azt is, hogy számolnunk kell már néhány ipari kisüzemmel, amely több munkáskezet foglalkoztat az egyes területeken. * Ha ezek után mérleget készítünk a kézműipar helyzetéről és állapotáról az 1817., 1828., 1857. és 1869. évi összeírások alapján Vas megyére nézve, úgy ez a mérleg az ipar fejlődése tekintetében mindenképpen kedvező. Céhszerveződések tekintetében is figyelemreméltó, hogy 1817 után a meglévők mellett két tucatnyinál több új oéhszervezet kapott privilégiumot. A kézműipar a sorsát kedvezőtlenül befolyásoló és fejlődését fékező tényezők ellenére is mérsékeltebb ütemben ugyan, de mégis előbbre haladt. A kézműiparban dolgozó mesterek és segédmunkások létszáma gyarapodott. Különösen is feltűnően nőtt ez időszakban a munkások létszáma. A foglalkoztatottak magas számát tekintve tán nem látszik túlzó állításnak, ha kimondjuk, hogy »potenciálisan megnőtt az alkalmazók, a mesterek gazdasági ereje is. ÖSSZEFOGLALÁS A fentebb közöltek kivonatos része egy nagyobb tanulmányunknak, melyben minden egyes települési helyre vonatkozólag feltártuk a Vas megyei falusi és mezővárosi céhes kézművesiparra érvényes adatokat, a 16-19. századokat átfogó időszakra. Az anyag terjedelme nem teszi lehetővé, hogy egészében részletesen itt közöljük. Igyekeztünk arra irányult tehát, hogy kivonatos formában is átfogó képet nyújtsunk Vas megye kézműipari fejlődéséről. Meglátásunk szerint a Vas megyei kézműipar fejlődési szakaszai általánosságban megegyeznék az ország egyéb területein mutatkozó ilyen irányú jelenségekkel. Az első iparosok itt is a földesúri birtokon alkalmazott kézművesek. A paraszti háztartás ebben a kezdeti szakaszban a kézműipar tekintetében még önellátó. A paraszti életmód télen sem tette lehetővé a henyélést, hanem ezt az időszakot, a téli hónapokat azzal töltötte, hogy különféle háziipari munkákat végzett, alkotva olyan készítményeket, melyeket egyszerűségüknél fogva a mindennapi élet, az otthon és a mezőgazdaság számára elkészíthetett. Természetesen ez a kézműipar olyan alkotó munka, amihez készség is kellett ugyan, de a szükség szorított rá. A hosszas háborúk a nemzet alsó és középső rétegeit, a tuliajdanképpeni fogyasztó réteget roppant mértékben leszegényítették. Ennek az volt a következménye, hogy az iparcikkek területén a fogyasztás zuhanásszerűen csökkent, sőt egyes ágazatokban meg is álíott. Ez a leszegényedett, nyomorgó lakosság a saját ruházatát maga termelte anyagból szőtte-íonta, varrta, bocskorait is maga készítette; házi és mezőgazdasági eszközeinek zömét, sőt még paticsfalú házait is sajátkezűleg készítette el. Egyedül az ipari szakmákban munkaigényesebb használati tárgyakért ment el a piacos helységekbe, a vásárokba, hogy ott termeivényeiért cserébe megszerezze azokat. Ebben az időszakban még a nagyobb szakképzettséget kívánó kézművesipar a falvakban ki sem fejlődhetett, mert munkájára és termékeire a lakosság szegénysége s igénytelensége miatt szükség sem volt. A 16. és különösen a 17. század az, amikor kezdenek kialakulni tájegységenként is bizonyos vonzáskörzetek. Amikor megindul egyes kedvezőbb fekvésű és nagyobb lélekszámú településeknek bizonyos mértékű ipari centrummá alakulása, megteszik az első lépéseket a mezővárosi fejlődés útján. Ez az időszak az, amikor rohamos léptek112