Vas megye múltjából 1982 - Levéltári Évkönyv 2. (Szombathely, 1982)

Nádasdy Lajos: A falusi és mezővárosi kézműipar Vas megyében a 46-10. században

az 1816-ik évi összeírásból, mely az iparosokat vette nyilvántartásba, tudjuk, hogy Vönöckön volt 21 takács, 3 kerékgyártó s egy kovács, s ezek a név szerinti felsorolás szerint nemesek voltak. Közülük az 1828. évi összeírásban egy sincsen, így maradt ki megyei viszonylatban sok száz iparosmester. VI. A céhes kézműipar fejlődésére nézve nem csupán a külföldi, a hazainál sakkal fejlettebb ipari termelés volt a 19. században fékező, sőt bomlasztó hatással, hanem voltak ennek belső okai is. Magukban a céhszervezetekben is voltak visszahúzó eredők. Ezért adott ki I. Ferenc már 1802-ben oly rendelkezést, mely erőteljes hatósági ellenőrzés alá helyezte a céhszervezeteket, és a közérdeket szolgáló ténykedésre akarta szorítani. Széchenyi is hallatja szavát, amikor Hitel című művében, annak „A céhek és ütni táti o feleslege" fejezetében így ír: „. . .a céhek örökké hátráltatják a termeszfcmények és mesterművek árának egymásközti rendes arányát", miért is „a céhek s limitatio megszűnésié nagy hasznot hajtana s igen könnyen eszközölhető is". A reformkor országgyűlései közül az 1840. évi gyűlésben megalkotott „A gyárak jogviszonyairól" hozott XVII. te. ütött olyan sebet a céhek ősi előjogain, amelyet többé kiheverni nem tudott. Ez a törvénycikk az j-ik §-ában kimondotta, hogy „a gyártó intézetében mindennemű mesterséget űző segédmunkásokat szabadon alkalmazhat", de törvényesítette az iparűzésnek eddigelé csak elméletben szabad elvét is. Igaz azonban az is, hogy a gyakorlati életben nagyon nehezen valósultak meg a reformok, egyrészt a szövevényes és lassú közigazgatás, másrészt a politikai viszonyok kavargása, s nem utolsósorban a céhek ellenállása miatt. Ezek miatt a körülmények miatt nem tudta érvényesíteni a magyar kormány Klauzál Gábornak a céheket megreformálni szándékozó ideiglenes rendeletét sem. Ebben a rendeletben világosan kifejezésre jutott az, hogy saját kezére (tahát segéd nélkül) bárki folytathat ipart, s ebben a szabadságában a céh senkit nem akadályozhat és nem korlátozhat. A szabadságharc bukása után a magyar ügyeket intéző helytartótanács egy 18ji. február 6-án kiadott „Ideiglenes Utasítás"-ban szabályozta az ipar és kereskedés gyakorlatát hazánkban. Ez a szabályozás a céhszervezeteket is érintette, azokra is kiterjeszkedett. Ez az utasítás már a szabadverseny elvére helyezkedett. Elismerte ugyan a céhrendszert, de a mesterségeket s az iparűző mestereket cébbeliekre és nem céhbeliekre osztotta. Ezeknek a rendszabályozó igyekezeteknek a tükrében szemléljük az" 1857-ik évi és az 1869-ik esztendőben megejtett összeírásoknak az iparosokra vonatkozó adatait. Nem feledkezünk meg az 1859-ben kiadott császári pátensről sem. Az 18 5 7-i összeírásnak az egész - vármegyére kiterjedő adatait vizsgálva azonnal szembeötlik, hogy az első világháború után a trianoni békekötés alapján Vas megye legjobban iparosodott városai és falvai kerültek át Ausztria és Jugoszlávia területéhez. Egyben a kézműiparos mesterekkel s az utánpótlással, a legényekkel (segédekkel) legjobban ellátott részek. Tudjuk és tapasztaltuk, hogy ezt az iparosodás fejlődése szempontjából komoly érvágást egészen a legutóbbi időkig sem tudta kiheverni a megye ipari szerkezete, s csupán a közelmúlt két évtizede hozta meg számára az ipari szerkezet növelésének feltételeit, és csakis a mögöttünk lévő évtizednyi időben tudta pótolni ipari téren való lemaradását. Számszerű összesítésben a fentebb elmondottak a következőképpen tükröződnek: A megye területén 5746 kézműiparos mester, a rovat megjelölése szerint 210 tudós és művész (ez utóbbiak csak a jelenlegi megyei területről), s 5250 iparoslegény (segéd) dolgozott az összeírás időszakában. Ez együttesen 11 106 iparban munkálkodó sze110