Vas megye múltjából 1976 - Levéltári Évkönyv 1. (Szombathely, 1976)

C. Harrach Erzsébet: Vas megye Árpád-kori építészeti emlékei nyomában

temetkezőhelyül. 3fi Keletéit, Mindenszentek tiszteletére szentelve. Fából készült oltára, kórusa és mennyezete van, csak a szentélye boltíves. A hajó téglaburkolatú, míg a szentély padozat nélküli. A tető a szentély felett rossz. Szószéke kőből készült, sekres­tyéje már állt. Tornya megerősített. A templomot 1744-ben renoválják, tornyát 1752-ben. 1757-ben már fa szószéke van és három oltára. Ebben az időben zsindellyel fedett. Az épület többször volt tatarozva, legutoljára 1957-ben, amikor erősen cementes vakolattal pótolták a hiányokat, így alig volt remélhető, hogy most, 1975-ben komo­lyabb részletek kerülhetnek elő a kutatáskor. Tisztázatlan építési története miatt mégis szükségesnek tartottuk, hogy a vakolatleve­rést figyelemmel kísérjük. A vakolatot a teljes épületkülsőről levertük. Ennek során megfigyelhető volt a déli homlokzaton egy befalazott kapu, felette tengelyben egy való­színűleg eredetileg ablak, majd később fülke, amit a visszaforduló vakolatnyomok igazolnak. A középkori román periódusból származó ablakok a barokk ablak áttörése­kor pusztultak el. A falszövetben megfigyelhető volt még egy ikerablak középső váll­köve, de valószínűleg másodlagos elhelyezésben, a nyugati ablak és sarok közötti fal­szakaszon az ablak félmagasságában. A sekrestye felőli oldalon, a keleti ablak alatt egy vörös kontúrokkal megfestett, kevés színnyommal rendelkező kálváriajelenet került elő. A vakolat anyaga a középkori va­kolatmorzsákkal látszik azonosnak, e feltevést kémiai vizsgálatok igazolhatnák. Az északi hajófal különösebb részleteket nem tartalmazott, de a szokottnál erőtelje­sebb kihasasodása arra enged következtetni, hogy ezt a falat meg kellett erősíteni. En­nek ideje a hajó beboltozásával lehet azonos, igazolásához azonban a belsőben is kutatni 13. Kő szegdor oszló, rk. templom. Déli oldalon feltárt fríz-részlet kutatás alatt 1975-ben 248

Next

/
Thumbnails
Contents