Vas megye múltjából 1976 - Levéltári Évkönyv 1. (Szombathely, 1976)
C. Harrach Erzsébet: Vas megye Árpád-kori építészeti emlékei nyomában
14. Kőszegdoroszló, rk. templom szentélyén a fríz-részlet feltárás alatt 1975-ben kellett volna. Az alapfal-szélesítés a külső tereprendezés során felszínre került. A külső falszövet egységes volt, kisebb felületegyenlítésektől eltekintve. A szentély ablakainak arányai különböztek a hajó ablakaitól, feltételezhető volt a gótikus eredet. A kutatás igazolta ezt. A szentély tengelyében feltárásra és részleges bemutatásra került egy 65 cm széles és 178 cm magas, csúcsíves záródású, rézsűs bélletű ablak. Az ablak bélletén erősen tapadó barokk vakolatot nem vertük le, mert a középkori mérmű helyreállítására semmilyen anyagi forrás nem állt rendelkezésre, így feleslegesnek véltük egy közbenső periódus ok nélküli elpusztítását. A szentély délkeleti oldalán levő ablakkeret állapota azonban anyagi áldozatok nélkül is megvizsgálható volt. A zárókő és a rajta még látható faragásnyomok egy korai, egyszerű mérmű létéről tanúskodtak. A szárkövek egy része is a helyén maradt a jelenlegi ablakban. Az északkeleti ablak kötagozatait teljesen kibontották valamelyik tatarozás során. A déli oldalon, a sekrestye padlásán befalazva megtalálható a negyedik ablak. Ennek megbontása is elmaradt. Az északi oldalon a szentélyhez csatlakozik a vizitációkban is említett boltozott sekrestye, ma raktár (15. kép), míg a déli oldalon a későbbi toldás a mai sekrestye. Ennek építési ideje a XIX. század eleje lehet. A régi sekrestye északkeleti oldalán egy befalazott barokk körablak található (15. kép). A szentély kétlépcsős támpillérei terméskővel fedettek, sajnos tagozott faragott párkányoknak nyoma sincs rajtuk. Az összes párkányok egyszerű körhornyosak, korábbi időből valónak sehol sem volt nyoma. 249