Vas megye múltjából 1976 - Levéltári Évkönyv 1. (Szombathely, 1976)

Kiss Mária: Szombathely kereskedelme a 18-19. században

kereskedők. Egyk készítmény a másikra hívta fel a figyelmet, és a vásárlóknak nem kellett tolonganiok a sokaságban és keresni a szükséges árukat. A bécsi kereskedőkön kívül nagy számban jelentek meg a sziléziai takácsok, akik szépen szőtt vásznaikkal jelentős versenytársat jelentettek a más helységekből érkező takácsmestereknek. Az élelmiszerárusok a Szentháromság szobra körül telepedtek meg. Itt állították fel sátraikat a kenyeresek, a körmendi kalácsosok, itt árulták a gyümölcsöt is. Közelükben egész utcát alkottak a lacikonyhák, ahol frissen sült pecsenyét falatoztak a sokadalom forgatagában megéhezett vásározók.

21 A piac rendjére a városbíró ügyelt. Gondoskodnia kellett a rend megtartásáról. Ellenőrizte a mértékeket, ügyelt az élelmiszerek minőségére. A romlott árukat azonnal elkobozta. Megakadályozta az elővásárlást, ezáltal gátat vetett a nyerészkedésnek. Vasár- és ünnepnapokon ellenőrizte a boltok, üzlethelyiségek zárvatartását. Kereskedéssel nem foglalkozhatott, mert ez tisztességtelen előnyt jelentett volna számára. Kisebb jelentőségű ügyekben saját hatáskörében intézkedett, de a kirívóbb visszaélésekről köteles volt jelentést tenni a városnak, illetve a város bírájának.

22 A hamis mértékek, az áruk előírt súlyának csökkentése büntetést vont maga után. A cipósütő kofák kenyerét szinte naponta ellenőrizte a tanács. A súlycsonkítás elég gyakori volt; a garasos kenyér 10-12-14 lattal is könnyebb volt az előírtnál. A 18. század utolsó éveiben büntetésképpen egy óra hosszáig kellett kezükben tartaniok a piacon kijelölt helyen az előírtnál kisebbre sütött cipókat. Ha pedig másodszor is hasonló vétekbe estek, úgy árujukat elkobozták és az „ispitabeli" szegényeknek adták.

2;i A helybeli lisztkereskedők a liszt mérésére szolgáló „finókot" (fából készült mérce) hamisították meg. Az alját kovásszal kenték be, peremét pedig lefaragták. A hibás finókot a tanács elkobozta, a vásárlókat megkárosítókra pedig 52 forint büntetést szabott ki.

24 A vásárbírákon kívül a tanács saját tagjai által is ellenőriztette a vásárok rendjét, a használt mértékek hitelességét. A belső tanácsosok feladata volt a fontok és más mértékek gyakori vizsgálata. Az 1787-es rendelkezés az első szenátor kötelességévé tette, hogy a különböző mértékek helyességéről meggyőződjék.

25 A piacon árult termékek, a vásárokon kirakott áruk után helypénzt kellett fizetni, amely a város jövedelmét képezte. A szombathelyi polgárok 1848-ig saját készítményeik és termeivényeik után nem adtak helypénzt. 1849-1860 között ezt a kedvezményt a város megszüntette, majd 1861-től újból életbe léptette.

26 A város nem maga gondoskodott a helypénzek beszedéséről, hanem piaci jövedelmét meghatározott időre bérbe adta a legtöbbet ígérőnek. A bérlet rendszerint három esztendőre szólt. A bérlő persze arra törekedett, hogy minél nagyobb bevételre tegyen szert, azért még a szombathelyi lakosoktól is jogtalanul beszedte a helypénzt. Az árendába adott helypénz taksája 1820-ban a következő volt: Minden tehertől, amit gyalog ember visz, fizet 1 krajcárt Gabonás vagy más áruval rakott két marhás szekér után fizet 6 krajcárt Vásárra hajtott marha után fizet 2 krajcárt Sátor után, amelybe a mesterek hátukon viszik az árut 6 krajcárt Közép sátor után fizet 15 krajcárt Legnagyobb sátor után fizet 30 krajcárt.

27 Gyakori panaszként szerepelt a tanács napirendjén az elővásárlás, amely az árak felveréséhez, a lakosság megkárosításához vezetett. Élelmes kereskedők a vidékről felhozott árukat gyorsan felvásárolták, és magasabb áron, néha az eredetinek két124