Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)
Forradalmak és háborúk kora. 1948 - 1849 és 1914 - 1918 eseményei Vas vármegyében - Pál Ferenc: Az 1. világháború hatása a vasi falvak hétköznapjaira
Kiss János, %anati bondvéd (Kis Karolj tulajdona) korlatot is igényelt. Emellett az idő természetesen múlása, az évszakok váltakozása is kényszerítő körülményként hatott, hiszen a mezei munkákat a parasztember nem akkor végzi, amikor szeretné, hanem amikor kell és lehet. Előbbiek miatt a közigazgatás munkaerőhiányt pótolni szándékozó minden intézkedése gyakorlatilag csődöt mondott. Próbálták pótolni a kiesett munkaerőt hadifoglyokkal, ám ez amellett, hogy a foglyok után kauciót kellett letenni, továbbá őrzésüket és élelmezésüket is meg kellett oldani, csak ritkán jelentett megoldást. Sok esetben, miután a kapott személy alkalmatlannak bizonyult a mezőgazdasági munkákra, csalódottan kellett a foglyot visszaküldeni. Ugyanígy a gimnazisták között is kevés olyan paraszti származásút találtak, akik megfelelő tempóban és színvonalon tudtak kaszálni, ráadásul e csekély értékű munkaerő is gyakorlatilag kevésnek bizonyult, amelynek tünetei már 1915 őszén jelentkeztek.4 * Maradtak az asszonyok, az öregek és a sebesültek. így történt, hogy a Magyar Királyi Rokkantügyi Hivatal állományába tartozó katonák közül többeket cséplőgépkezelőkké, illetve mozdonyvezetőkké képeztek,3 de az iskolásokat is kivezényelték az idénymunkákra, a tavaszi vetésekre, a nyári aratásra és az őszi munkákra.6 4 Nem maradnak parlagon a földek. - Szombathelyi Kis Újság, 1915. okt. 22. 2. p. 3 Rokkant katonák, mint cséplőgép és lokomobil gőzgépkezelők. = Szombathelyi Újság (továbbiakban: SZÚ), 1916. júl. 22. 3. p. 6 A tavaszi munka. = SZÚ, 1917. márc. 10. 2. p. 423 S^voboda Res(ső újperinti vendéglős katonaképe (Sspoboda Re-gső tulajdona)