Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)
Reformáció Vas vármegyében a 17- 20. században - Melega Miklós: Presbiter harcostársak. Károlyi Antal alispán és Éhen Gyula polgármester párhuzamos életrajza
ben a Kőszeg határában végrehajtott őszi hadgyakorlat megszervezésében szerzett érdemei elismeréséül királyi tanácsosi címet kapott az uralkodótól.1' 1893 decemberében közszolgálati pályafutásának 25. évfordulója alkalmából nagy ünnepséggel köszöntötték.* 32 33 Elnöklése alatt emlékezhetett meg a vármegye a millenniumról, az 1896 májusában tartott díszközgyűlésen.53 Ugyanezen évben szentelték fel a helyi protestáns közösség szombathelyi templomát is, amelynek létesítéséhez - hithű evangélikusként — az alispán is jelentős összeget adományozott, Éhen Gyulához hasonlóan.34 * Dr. Károlyi Antal rendkívül aktív, tevékeny, eredményekben gazdag pályát futott végig.55 Ténykedését többnyire elismerés övezte, de időnként egyesek hangot adtak azon véleményüknek, hogy túl sokat foglalkozott olyan dolgokkal, például vasút- és ipartelepítéssel, amelyek nem kifejezetten az ő hivatali kötelességébe tartoztak volna.36 * Az akspán rengeteget tett Szombathely városáért, már azt megelőzően is, hogy fiatalabb pályatársa, Éhen Gyula a hatalom közelébe került volna, aki előtt 1895 őszén nyílt meg az út a polgármesteri szék irányába. „Polgármester kerestetik” adta hírül a helyi sajtó, megfogalmazva egyúttal az új városvezetővel szembeni társadalmi elvárásokat: „Olyan férfiúra van égetőszükségünk, [...] mint amilyenek Varasdy Károly és Sgabó Ernő voltak; akik kezdeményezni, alkotni és tenni mertek, ha arra szükség vala, és soha nem menekültek egy tehetetlen tanács védő szárnyai alá, hanem saját szellemük uralma alá hajtották a szenátorokat, a kik úgy sem valók egyébre, minthogy egy magasabb hatalom, egy kiválóbb elme járma alatt meghódolt állapotban elsétáljanak.”'31 Szombathely lakossága, és a vármegye alispánja egyaránt agilis, fejlesztésekre nyitott vezetőt akart látni a város élén. Erre a szerepre kiválóan alkalmasnak bizonyult Éhen Gyula, akinek polgármestersége a város történetében korszakalkotó jelentőségűnek bizonyult.38 Valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha hangsúlyozzuk, hogy Éhen pozícióba kerülésében szerepe lehetett az alispán befolyásának, illetve a vármegye vezetését uraló szabadelvű többségnek is. Ebben a kontextusban az egész századfordulós modernizációs program eredményeinek interpretációja is a korábbinál árnyaltabb megközelítést követel meg, és a karizmatikus városvezető személyiségének meghatározó szerepe mellett ráirányítja a figyelmet a vármegyei támogatás jelentőségére, amelynek vizsgálata eddig még nem kapott kellő hangsúlyt.39 Éhen Gyula sikerességének egyik titka tehát az alispán részéről tapasztalható támogatásában rejlett, mert segítsége nélkül nem tudott volna annyira eredményesen munkálkodni. Biztos támasz3' Vasvármegye alispánjához. = Vvm, 1893. 44. sz. 4. p.; Károlyi Antal. = Vvm., 1893. okt. 22. 1. p. 32 Alispánunk jubileuma. = Vvm., 1893. nov. 19. 5. p., dec. 3. 1. p., dec. 10. 3. p.; Alispán és vármegye. = Vvm., 1893. dec. 10. 2. p. 33 Vasvármegye millenáris díszgyűlése. = Vvm., 1896. ápr. 23. 1. p. 34 Emlékeztető lapok a szombathelyi protestáns templom 1896. aug. 25-én tartott felszentelési ünnepségére. [Szombathely], [1896.] (továbbiakban: Emlékeztető, 1896.) 10., 56-59. p. 33 Tekintsünk körül. = Vvm., 1895. nov. 14. 1. p. 36 Dr. Károlyi Antal. = Vvm., 1896. márc. 17. 1. p. 3 Polgármester kerestetik. = Vvm., 1895. szept. 8. 1. p. 38 Polgármesterjelöltek. = Vvm., 1895. szept. 8.2. p.;Ki lesz a polgármester? = Vvm., 1895. szept. 12. 1. p.; A szombathelyi polgármesteri állás betöltése. = Vvm., 1895. nov. 10. 2. p. 34 A kérdéskörrel eddig kizárólag Katona Attila foglalkozott. Katona Attila: Fordulat a várospolitikában Szombathelyen, 1885-ben. 2. rész.= Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 2006. 2. sz. 78-80. p. 335