Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)

Nyomdák és kiadványok, könyvtárak és olvasók Vas vármegyében a 16 - 20. században - Halász Imre: Mit olvashattak Szombathelyen a Bach-korszakban?

irodalom három példányban összeírt listájának egyik példányát a járási főszolgabírónál (a közigazgatási főbírónál), a másikat a városházán, a harmadikat pedig a mindenkori igazgatónál kellett elhelyezni.19 20 * A tiltóhstára vett sajtótermékeket nem gyűjtötték össze, nem semmisítették meg, csak a többi könyvtől elkülönítve kezelték azokat.

Nem szerepelt a jelentésben, de az előbbiekben már említettük Scharpf Gyula szombathelyi könyvkereskedő kölcsönzőkönyvtárár amelynek 1851-ben készült, 21 oldalas katalógusából válogathatott az olvasni vágyó közönség. A katalógus első oldalán magyar és német nyelven a kölcsönzési és előfizetési feltételek voltak megtalálhatók:

„I. A vidéki előfizetők ide és oda szállítás terhét magokra vállalják.

II. A dij egész aZ ideig fizetendő, mig könyvek vannak a tisztelt előfizetők kezeiknél.

III. Minden előfizetőnek tetszésében áll a kölcsönzésnél a névsorból több munkúkat nem a czjm-, hanem az oda mellékelt számok szerint, magának kijelelni, ha hogy történetből egyik vagy másik ki volna kölcsönözve, a t. előfizető kívánságát beteljesíthessem.

IV. A kölcsönzésértjáró dij az előfizetőknél előre fizettetik.

V. Minden előfizető tartozik óvpénz (cautiót) is letenni, szabad lévén nekem a nálam ismeretlen előfizetőknél a kölcsönzendö munkákhoz képest a cautiót felemelni.

VI. A bemocskolt vagy elszakadt könyvekért az illető előfizető felelős.

VII. A már előfizető ezen feltételekbe beleegyezik.”2'

Szombathelyi lakos számára 6 pft22 volt az éves előfizetési díj, fél évre 3 pft 15 kr, és létezett 36 kr-os havi előfizetés is. A nem szombathelyi lakosok egy évre 10 pft-ot, a fél évre 5 pft 30 kr-t, havonta pedig 1 pft-ot fizettek, és emellett kötetenként további 4 krajcárt kölcsönzési díj is terhelte a kölcsönzőt. Indali György feltételezése szerint ezt akkor kellett fizetni, ha valaki csak egy alkalomra kölcsönzött egy könyvet. Az árlistán szerepel még a kölcsönzési szabályzat V. pontja alapján kötetenként 1 pft kaució is.23

19 MNL VaML Megyefőnöki ir. 783/1853. elnöki szám. 1853. szeptember 10.

20 Indái, 1968. 77. p.

2\ Ua2 Pengőforint. 1850 és 1860 között összesen három pénznem volt használatban, ebből kettő, a pengőforint és a váltóforint a harmadik pénznem, az osztrák értékű forint bevezetéséig, mellyel egyidejűleg az előző kettő értékét vesztette. Az ezüst alapú pengő forint Mária Terézia pénzügyi reformjai vezették be 1753-ban, ez volt konvenciós forint (vagy ezüst forint, illetve pengő forint, rövidítve CM), váltópénze 60 krajcár volt. Ez az értékálló pénz az osztrák értékű (OW), szintén ezüst alapú valuta 1858. november 1-vel történt bevezetéséig érvényben maradt. A napóleoni háborúk okozta inflációt követő stabilizáció során, a második devalvációt követően 1816-ban létrejött Osztrák Nemzeti Bank értékállóan meghatározta az ezüst és a papírforint egymáshoz viszonyított árfolyamát 1:2,5 arányban. Ez a papírpénz volt a váltóforint, mely a nagyon ritka ezüstforint mellett kielégítette a készpénzforgalommal szemben támasztott igényeket. A forgalomban lévő pénz arányai a következők voltak: 1 ezüst (pengő) forint (= fél tallér) = 60 krajcár. 1819-től rögzített árfolyamon 1 ezüst (pengő) forint 2,5 papír váltóforinttal volt egyenértékű. Egy váltóforint váltópénze 20 váltógaras, illetve 60 váltókrajcár volt. A váltóforintban való fizetés nagyon jól működött, 1852-től folyamatosan áttértek a pengő forintban való elszámolásra. Az 1857. szeptember 19-én kiadott pátenssel a decimális rendszerre áttérve bevezették a Habsburg Birodalomban a 45 forintos osztrák értékűnek nevezett új ezüstalapú valutát. Ettől kezdve 1 forint 100 krajcárnak felelt meg. Az 1857-től a váltóárfolyamok a következők voltak: 1 konvenciós forint 1,05 osztrák értékű forintot ért, 1 váltóforint pedig 42 új krajcárt. Ez a pénzrendszer fennmaradt az aranyalapú valuta 1892- ben történő bevezetéséig.

23 Indái, 1968. 77. p.

237