Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)

Bűnbakok Vas vármegye 17 - 20. századi történetében - Katonai Attila: "Ha kigyógyulunk az egyik őrületből, ne essünk a másikba!" Bűnbakok keresése a vasi megyeszékhelyen 1919 őszén

jele a bűnös város és az erkölcsös vidék szembeállításának toposza, aminek akkor nagy szezonja tartatott, lásd: Horthy Miklós híres budapesti beszédét 1919. november 16- án. Az agrárius, hazafis, keresztény vidék és a merkantil, hazafiadan, keresztényieden város dichotómiának forrásai is jól ismertek, Prohászka Ottokár székesfehérvári püs­pök írásai, gondolataid9 A forradalom szerinte csak arra szolgált, hogy bemutassa a vá­ros és a vidék közti „szakadékot”, a különbözőséget és a helyes utat. Víziójában Szent István koronájának életereje jelent meg, amely elhozza a közjogi vitáktól és széthúzá­soktól mentes, szilárd erkölcsi alapra helyezkedő ország képét, a katolikusok, a protes­tánsok és a tízparancsolat alapján álló becsületes zsidóság keresztény alapú együttmű­ködését.60 Ebben a gondolatmenetben a bűnbak inkább a modernizáció lett és annak felekezettől, fajtól függeden képviselői, kimondadanul persze a zsidóság, hiszen ezt a csoportot jobban megérintette, megviselte a modernitás szele. Andmodernistaként inkább örvendezett a végbement folyamaton, amely szerinte igazolta és bizonyította azt, amire úgymond korábban is figyelmeztetett és most min­denki megértheti próféciájának igazságát. „Hála isten — úgymond — hogy a Károlyi regsim a kommunizmushoz vehetett. Végtelen hálának lehetünk ezért, mert egyedül e% volt alkalmas arra, hogy az álarcot a képmutatókról letépje és hemutassa valójában a szociáldemokrácia arcát. A ma­gam részéről nagyon hálás vagyok ennek.”6' A két rezsimet szerves egészként, egységként ér­telmezte, mintegy beteljesülésnek. A múlt mások által — pl. Herbst Géza alispán, vagy Kapi Béla püspök — hangoztatott hibáinak, az aggasztó szociális helyzetnek, mint tár­sadalmi kényszernek - keresztény létére (sic!) — nyoma sem mutatkozott a napirend előtti hozzászólásában. Mikes János Károlyi Mihályban személyes bűnbakot állított, de beszédének tartalmából jól érzékelhető, hogy az események haszonélvezői, a moder­nizáció merkantilistái lettek. Komoly szerepet e mondandóban a kommunisták nem játszottak — a helyiekre nem is reagált most, lévén, hogy nem tartózkodott a vasi me­gyeszékhelyen — csupán, mint a tévút beteljesítőiről szólt. Hitt a világnézeti alapra épü­lő jövőben és bízott Szent István koronájának erejében, ami mágnesként vonzza majd vissza az elszakított népeket. Azáltal, hogy a Vasvármegyét a mi lapunknak, a mi új­ságunknak nevezte, ezáltal legitimálta Lingauer Albin főszerkesztő ott és akkor, 1919 augusztusában megfogalmazott gondolatait, nézeteit, szenvedélyes bűnbakkeresését. * 157 39 Prohászka Ottokár tevékenysége még ma is viták tárgyát képezi a szakirodalomban, különösen vonatkozik ez antiszemitizmusára, ennek „eredetére” és szellemi forrásaira. Álláspontom Szabó Miklóshoz áll közel, és fenntartásokkal fogadom László T. László védekező, magyarázó diskurzu­sát. Szabó Miklós: Az új konzervativizmus és a jobboldali radikalizmus története, 1867—1918. Bp., 2003. 246-254. p.; László T. László: Egyház és állam Magyarországon, 1919—1945. Bp., 2005. 149-157. p.; Lásd még: Paksy Zoltán: A zsidóság bűnbakká válása és az antiszemita hisztéria kezdete Magyarországon az első világháború végén. In: Bűnbak minden időben. Bűnbakok a magyar és az egyetemes történelemben. Szerk. Gyarmati György et al. Pécs-Bp., 2013. 285-297. p. 6,1 MNL VaML Vas vármegye thb. közgy. jkv., 1919. szeptember 15. 11. p. Ez a tétel és megfogalma­zás közel áll Prohászka Ottokár 1818 őszén kifejtett egyben összegző írásában olvashatókkal, ami­ben a zsidóellenességének három fő okát jelöli meg, egyben megjelöli az általa szükségesnek tartott tennivalókat. Prohászka Ottokár: Elég volt-e? In: Kultúra és terror. Bp., 1997. 104-106. p.; Zulawsh Andor: Hungarizmus. In: Ud: „A diadalmas világnézet”. Tanulmányok Prohászka Ottokárról. Bp., 1932. 95-110. p. 61 MNL VaML Vas vármegye thb. közgy. jkv., 1919. szeptember 15. 11. p. 152

Next

/
Thumbnails
Contents