Dominkovits Péter: Szombathely mezőváros gazdaság- és társadalomtörténete a 17. században - Archivum Comitatus Castrriferrei 8. (Szombathely, 2019)
Összegzés
1 Szombathely 1407-ben írásba foglalt privilégiumai alapján jelentős autonómiával, továbbá polgári és fenyítő bíráskodási jogosultságokkal rendelkezett. A város életének és működésének irányítását egyéni és testületi szervek — a bíró, az őt segítő 12 fős belső tanács, a négy-nyolc szakigazgatási posztra választott tisztviselő, valamint a külső tanács végezték. Ez utóbbi az utcaképviseleti rendszerből kinőtt, ellenőrző és legitimációs szereppel bíró, a város jogügyleteiben résztvevő, a belső tanács utánpótlását adó, 24 főből, de gyakran kevesebb tagból álló grémium volt. A tagolt, magas szintű írásbeliséggel rendelkező mezőváros közgyűlésein, a térség más hasonló településeihez képest jóval több statútumot fogadtak el, ami egyrészt a gazdálkodás intenzívebb szabályozásának szándékát,660 másrészt a minél szélesebb helyi legitimáció szükségességét, a helyi polgárság kontrolláló és véleménynyilvánító igényének meglétét jelzi. A 16—17. századi bírák közül csupán két család — a Szele és a Hetésy família — tudta több generáción keresztül átörökíteni e hivatal viselését, és a bírák inkább 2—3 éves rotációban váltották egymást, semmint annál hosszabb, akár, 4—6 esztendeig tartó időszak után. Ugyanakkor a belső tanács biztosította a kisvárosi elit zártságát, amelybe a bejutás többnyire a külső tanácson keresztül vezetett. Ez a városvezető elit az időszak nagy részében sikerrel ügyelt a városi autonómia tényleges alapjának egyik fontos alappillére, a költségvetési egyensúly megőrzésére. Az alapvetően agrárjellegű kisváros lakosságának legnagyobb vagyoni csoportját 1619/1620-ban a 1/2 telek után adózók (42%), míg a másik legnépesebb kategóriát a 1/4 telkesek (34,4%) alkották. Aló. század derekától a vagyoni differenciálódás nagyobb mértékűvé vált, de a kimutatható elszegényedés ekkor nagyon csekély volt, miközben a „vagyoni középrétegének tekinthető 1 /2 telkeseknél magasabb adókategóriákban tagolt differenciálódás figyelhető meg, és a legnagyobb adózott házvagyont a 12/4 ház jelentette. E szerint ekkor Szombathely mezővárosban kevés marginális helyzetű, ugyanakkor jelentős számú, közepesen tehetős személy élt. Erre utal az a tény is, hogy a század közepétől a végrendeletekben egyre hangsúlyosabban kerül elő a szegényekről való gondoskodás, mely jelenség az 1660-1680-as években még karakteresebben mutatható ki. Bár Szombathelyen a 17. században a városlakók 20—25%-át kitevő nemesi jogállású személy — uradalmi tisztviselő, beköltözött vármegyei nemes, vármegyei tisztségviselő és megnemesedett mezővárosi polgár — élt, a mezővárost mégsem szabad nemesi oppidumnak nevezni. A kiváltságolt státusú nemesség nem alkotott egységes társadalmat. Elitcsoportjait a vármegyei vezető hivatalviselők - Káldy Ambrus, Szántóházy Ferenc —, fontosabb pozíciókat betöltő főúri familiárisok — Festetics Pál — vagy uradalmi tisztviselők — Skublics Mihály — alkották. A mindkét kategóriába besorolhatók ellenére is — Gorup János, Mogyorósi —, a legtöbb nemes a megnemesített polgárok vagy a polgárok közé teljesen beilleszkedett nemesek közül került ki - pl. az iparűző Ányos család -, akik a jogi kiváltságok választóvonala mellett alapvetően mezővárosi polgárokként élték életüket. 660 Kolosvári - Óvári, 1904. 118-287. p. 160
