Dominkovits Péter: Szombathely mezőváros gazdaság- és társadalomtörténete a 17. században - Archivum Comitatus Castrriferrei 8. (Szombathely, 2019)
Gazdaság és társadalom a 17. századi Szombathelyen
határozottan kijelentette, hogy az osztályos atyafiaknak semmi közük sincs testálásra kerülő javaihoz. A rokonok személye többnyire az egyetlen természetes fő örökös halála esetén értékelődött fel, ahogy ezt Skerlecz Gombkötő Márton 1648-ban készített végakarata mutatja. Az öröklési szokások és nem az együttélés következménye volt a rokonok szerepének nagyobb mérvű szabályozása, annak érdekben, hogy a perek elkerülésével biztosítsák akaratuk teljesítését. A mezővárosi javakra vagy azok becsárára olykor nagyon távollakó rokonok is igényt formáltak. így történt ez 1628-ban, amikor a Balogh család örökségéért a Pozsonyban és az alsó-ausztriai Gumpoldskirchenben élő rokon, vagy 1669-ben, amikor Czapó István Forró utcai háza kapcsán, a Sárváron és Győrben lakó örökösök jelentek meg.630 A Szombathelyhez közeli települések sorából kitűnik a vasvári káptalan jobbágyfaluja, Kenéz, amelyből elszármazottak kapcsolatot tartottak a helyben maradottakkal.631 Szolgálók: Miképpen azt az 1643. évi dzedjegyzék is mutatja, Szombathelyen jelentős számú zsellér státuszú személy élt, akik közül többen vagyonosabb polgárok háztartásában vagy gazdaságában dolgozhattak. A végrendeletek közül mindössze öt testáló emlékezett meg hat szolgáról, és két testáló két szolgálóleányról. Utóbbiak között egyedi lehetett az 1664-ben végrendelkezett Szalay Csizmazia Jánosné esete, akinek saját húga, Orsik volt a szolgálója. A szolgálók - akikre az örökhagyók elmaradt bérüket, illetve kisebb értékű ruhákat hagytak — mellett olykor megjelennek a testálókkal közös házban élő bérlők is.632 A kegyesség és a szociális gondoskodás megnyilvánulásai Már a kortársak által is Szent Márton szülővárosaként számon tartott Szombathelyen a 17. század elején két középkori eredetű templom működött. Ezek egyike a szomszédos püspöki településnek is nevet adó Szent Márton-plébániatemplom, amely Némethy Gergely hajdúkapitány 1605. évi hadjárata után a helyi lakosság áldozatkészségéből újult meg,633 s ahol a plébániai szolgálatot gyakran a négy—ötfős vasvári társaskáptalan egy tagja látta el. így például 1606-tól 1612-ig a kisnemesi családból származó Bácsmegyey Mihály, 1612-től 1613-ig Pápav János, 1614-től 1616-ig Nyilasi Péter, 1619 és 1628 között pedig a városért és a papnevelésért is sokat tevő Sobry Márton.634 A másik, a városi lakosság által kevésbé látogatott ún. várbeli Boldogasszony-templom volt. A 17. század 30-as éveiben a győri püspökök két, a konfesszionalizáció évszázadában a hitterjesztésben nagy szerepet játszó szerzetesrend megtelepítésével újították meg a város egyházi intézményeit. Sennyey püspök 1630-ban a mariánus ferences rendet helyezte vissza 16. század derekán elhagyott kolostorába, 1634-ben pedig felszentelte templomát.635 630 VaML SzVLt Prot. 1627/1631. föl. 20r, 1668/1672. 89. p. 631 A beazonosítható rokonok az alábbi településeken laktak: Vas vármegyében: Kenézen kettő, Mihályházán egy, Radon egy, Sárvárott egy, Szentmártonban egy, Vépen egy, továbbá a Zala vármegyei Mindszenten, a Veszprém vármegyében lévő Pápán egy—egy fő, Győrben és Pozsonyban is egy—egy fő, továbbá Horvátországban szintén egy fő. 632 VaML SzVLt Test. fase. A-C. 63j A templom 17. századi építéstörténetéről: Zsámbéky, 2001. 221-268. p. 634 Horváth, 1993. 358-359. p. Az egyes személyek életútjára: Bedy, 1939. VI, 124 p.; Pfeiffer, 1987. 197-198. p. A vasvári kanonokok archontológiája: Géfin, 1929b. 319-322. p. 635 Horváth, 1993. 364-370. p.; Takács, 1998. 37-38. p. 154
