Dominkovits Péter: Szombathely mezőváros gazdaság- és társadalomtörténete a 17. században - Archivum Comitatus Castrriferrei 8. (Szombathely, 2019)
Gazdaság és társadalom a 17. századi Szombathelyen
A jezsuiták Szombathelyre történő letelepítését is latolgató Draskovich püspök a város polgáraival konfliktusba kerülve, 1638 Húsvétján a katolikus missziós tevékenységben ugyancsak élenjáró domonkos szerzeteseket, a Szent Márton-templom átadásával és a vagyonától megfosztott plébánia Boldogasszony-templomba történt elhelyezésével telepítette le a mezővárosban.636 Így a középkori rendtartomány összeomlását követően a Magyar Királyságban, Szombathelyen alapítottak először domonkos rendházat, amelynek jelentőségét érzékelteti, hogy Róma azt az egyetlen török kori magyarországi domonkos missziós helyként ismerte el.637 Míg a 17. század első harmadából származó csekély számú végrendelkező, ha lelki üdvére gondolt, akkor kegyes hagyományként a mezővárosi plébániatemplomra testált, addig a század második felében már több választási lehetőség is kínálkozott, tekintve, hogy három egyházi intézmény látta el a város és a térség lakóinak lelki gondozását és a karitatív feladatokat. A testáló városi polgárok szerény többsége, szám szerint 53 fő a ferences, 49 fő pedig a domonkos rendház számára hagyományozott, míg a Boldogasszony-templom javára 28 fő rendelkezett. E számadatok önmagukban, annyiban félrevezetők, hogy a polgárok jelentős része (26 fő) ugyanazon értékben, vagy csekély eltéréssel mindhárom egyházra testált, és magasnak mondható a két szerzetesrend, tehát mind a ferencesek, mind a domonkosok javára egyszerre testálok száma is, míg viszonylag csekély volt a kizárólagos preferencia aránya. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy az 1—5 Ft összegű készpénz, mise, szent olaj-, gyolcs- és oltáralapítványok — ezek művészettörténeti analízisre is érdemesek — nagyobb hányadát a városi polgárok a ferencesekre hagyták.638 A város egyházi intézményei között, a végrendeletek kegyes hagyományai alapján a vagyonát, presztízsét vesztett új plébánia jóval csekélyebb fontossággal bírt, mint a két szerzetesrendi kolostor és templom. Valójában a plébániatemplomot érinti, de az egyházról és híveiről történő kegyúri gondoskodás megnyilvánulásaként is értelmezhető az, hogy Szappanfőző vagy Herd Péter mezővárosi polgár 1648-ban a magyarkeresztesi aktívumát a városra hagyta, amennyiben az új temetőt kívánna létesíteni. A kegyes hagyományok között a vasvári káptalant csupán egyszer említik meg, és e tény is azt érzékelteti, hogy a város lakossága az intézmény funkcióját az írásbeliség és a jogbiztosítás terén értékelte, az ott tevékenykedő jólképzett és művelt, világi papok sorát — akik közül később több a győri, vagy a szomszédos veszprémi egyházmegye elitjébe emelkedett — többnyire plébánosként tisztelte. Megemlítendő közülük 1642—1643: Folnay Ferenc kanonok, 1644—1646: Philippatich Péter kapornaki apát; 1648—1657: Fenessy Mihály éneklő, majd olvasókanonok; 1670— 1673: Tormássy Péter olvasókanonok; 1674—1675: Lóránth Pál dékán kanonok.639 636 Zsámbéky, 1998. 8-12.; Wysokinski, 2001. 58-66. p.; Tóth I. Gy, 2007a. 192., 314. p.; Tóth I. Gy., 2007b. 101. p. 637 Tóth I. Gy, 2007a. 99, 313-314, 324. p. 638 A város jelentős vagyonnal bíró tagja, Hetésy András 200 Ft összegű alapítványt tett a ferences templom javára, amely összeget a város kezelésébe utalta, és a rend annak éves kamatait, 20 Ft-ot használhatott fel. VaML SzVLt Test. fasc. A. nr. 12. 639 Horváth, 1993. 359-360. p.; A módszertanra és győri analógiára: Horváth J, 1993. 41-46. p.; Horváth J, 2000. 83-100. p. 155 I I
