Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)
A nők Vas vármegye 16-20. századi történetében - Bariska István: Nőalakok a 16. századi Kőszegen
seit, és el kellett érnie, hogy megszűnjön a kőszegi közös birtoklás, miközben egy másik fronton is harcolnia kellett érdekeiért: az Alsó-ausztriai Kamarával, végső pedig soron a Habsburg-udvarral, II. Rudolf Prágába (ma: Praha, Csehország) költözése után pedig Ernő főherceggel szemben is. E feladatot nem a család két ága közötti belharc tette bonyolulttá, hanem az, hogy egy nyugat-magyarországi, Habsburg zálogbirtokkal a kezén, magyar nemesasszonyként neki kellett helytállnia a magyarellenes bécsi adminisztrációval szemben. Az apai zálogörökség kaboldi és kőszegi szétválasztása, úgy tűnik, Nádasdyné érdekében állt. Nem akart több helyen ütközni a bécsi udvarral. Egervárról Kőszegre érve amúgyis újabb ellenféllel találkozott: Kőszeg városával. Azzal a Kőszeggel, amely ekkor már alsó-ausztriai kamarai zálogváros volt. Számos területen csökkenteni tudta függetlenségét az uradalomtól, ám három területen azonban újra fellángoltak a viták: a szabad ispánság, a vámszedés és a győri egyház tized ügyében. Tény, hogy nem egyszerűen földesúri-alattvalói viszonyról kell beszélnünk, mégpedig azért nem, mert Nádasdyné a kőszegi uradalomban mindenekelőtt magyar földbirtokos kívánt lenni, aki az úriszék és a földesúri haszonvételek ügyében nem akarta elismerni az Alsó-ausztriai Kormányszék és Kamara, végső soron a bécsi udvar közvetlen ellenőrzési jogát. Jószerével elmondható, hogy a Habsburg zálogszerződésekből csak egyre volt kíváncsi, nevezeten arra, hogy apja, Choron János kőszegi zálogának örökségébe jusson. Szerinte minden másnak a magyarországi birtoktartás, nemesi szokásjog elvei és gyakorlata szerint kell alakulnia. Ennek három szereplő mondott ellen: a zálogot kiadó bécsi udvar, a győri püspökség és a Kőszeg városa. SZABAD ISPÁNSÁG MAGYAR MÓDRA? 1586-ban, lényegében Nádasdyné Choron Margit „beiktatásával” egyidőben, kezdetét vette az a vita, hogy ki gyakorolja a kőszegi uradalomban a vérbíróságot, a pallosjogot, amelyet a magyar jogtörténet szabad ispánságnak nevezett,33 amely ügyben jelentkezett egy harmadik szereplő,: Locsmánd (ma: Lutzmannsburg, Ausztria) is. E tekintetben Nádasdyné szó szerint megismételte apja álláspontját, aki korábban, 1581 és 1585 között maga is magyarországi szabad ispánságot követelt magának.34 Choron János akkor a kőszegi uradalomban fekvő Locsmánd úriszéki jogát támogatta Kőszeggel szemben, amellyel az uradalmi pallosjogot is elvitatta a várostól, hiszen azt Locsmándra ruháztatta. Az a pallosjog volt a vita tárgya, amelyet az Alsó-ausztriai Kormányszék és Kamara korábban azért adott Kőszegnek, mert benne látta annak biztosítékát, hogy az uradalomban a büntetőügyek elbírálása a Carolina, azaz V. Károly császár büntetőjogi kódexe szellemében történik. A kérdés tehát az, hogy Nádasdyné ez ügyben „jó, császárellenes, magyar asszony”- ként vagy egyszerűen csak a Habsburg zálogstátuszt negligálni akaró magyar földbirtokosként, szabad ispánként viselkedett. Nádasdyné Choron Margit ugyanis magához vonta Locsmánd pallosjogát az uradalomban, és ezzel nem egyszerűen a Locsmánd és Kőszeg közötti vitát zárta rövidre, hanem kész helyzetet teremtett a maga javára. Amíg Locsmánd a Carolina szerinti büntetőjogi gyakorlatot ígérte az Alsó-ausztriai Kormányszéknek, addig 33 VaML KFL Act. Mise. Kőszeg, 1586. május 16., Kőszeg, 1587. június 2. 34 Boróka István: Zur Frage der Rechstgeschichte von Lutzmannsburg im 15./16. Jahrhundert. In: Beiträge zur Landeskunde des burgenländischen-westungarischen Raumes. Festschrift für Harald Prickler zum 60. Geburtstag. Eisenstadt, 1994. 23-37. p. (Burgenländische Forschungen. Sonderband; 13.) 365
