Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)
Adók, adózás, adófizetés vas vármegyében a 15-20. században - Horváth Sándor: Adóelkerülő jobbágyok Vas vármegyében a 17. században
A fel-feltűnő járványok - például a pestis - pusztításai nyomán kialakuló helyzet alkalmat biztosított a kedvezmények alkalmi, de estenként több évre való megszerzésének. A földbirtokosok számára pedig ez eszköze lehetett az új telepesek, leendő új jobbágyok megszerzésének. Ha a jobbágy rosszul gazdálkodott, vagy egyszerűen tunyább volt az átlagosnál, akkor önmaga kísérelte meg a kisebb adózás irányába szervezni az életét, és próbálta meggyőzni a földesurat, hogy elégtelen az éppen meglévő birtokának megművelésére, ezért kéri, hogy sorolják alacsonyabb státuszba. Az ügyeskedő, seftelő adózók jelenlétével ekkor is számolnunk kell. Amint a Batthyány uraság kérvényekre adott írott megjegyzéseiből kitűnik, néhány esetben ilyen ügyeskedést rögzítettek az írásos dokumentumok. Az adó elkerülését ugyanakkor a földbirtokosnak el kellett tűrnie, hallgatólagosan vagy kifejezett egyetértéssel el kellett fogadja. Rendszeresen kedvezményeket kaptak az új házat építők. Az új telepeseket általában hasonló kedvezményben részesítették a földbirtokosok, még a pusztahelyek benépesítésénél is, noha itt mérlegelték azt, hogy mennyi időre van szüksége a jövevény családnak a megerősödésre, a helyük megtartására. A horvátok betelepedésénél is érvényesült az a jelenség, hogy némelyek egy idő után továbbálltak, amelynek egyik nyomós oka a hirtelen rájuk zúduló robot lehetett. A még meglévő nagy erdők - például a Farkas-erdő - alkalmat nyújtottak az irtásföldek kialakítására. Emellett az irtásföldek földbirtokosok általi használatba vétele a gazdasági körülmények változásával csak később lett aktuális. Addig ők is megtűrték, hogy az irtásra vállalkozók kisebb terhekkel járó szántóföldeket is művelhettek: az irtásföldekre általában csak jelentéktelen adót - például évenkénti kappant - róttak ki. Az irtásokkal ráadásul szabadon lehetett kereskedni. A hegyközségek életének szabályozottságától is függött, hogy milyen mértékben lehet a hegyen való élést adóelkerülésként alkalmazni. Az egyik legrégebbi hegytörvény 1643- ban készült a szentgyörgyi és a guari hegyközségek számára. Ebben megjelenik az egész napos szőlőhegyen tartózkodás tilalma: „27. Senki maga szőlőiben, vagy más vidéki kapás, éjjel ne háljon ...”.45 A 17. század közepén lett időszerű, hogy az addig szabadabban kezelt szőlőművelést meghatározott keretek közé szorítsák. A század végén a fejlett szőlőhegyeken alkalmasint jelentősen magasabb a hegyen lakók létszáma: a vármegye déli szomszédságában, a Zrínyiek muraközi uradalmában 1692-ben 270 család élt szőlőhegyen.46 Esetenként a háttérben olyan közösségi hagyomány mutatható ki, amelyiktől nem volt idegen a nagycsaládban élés: talán ez, de lehet, hogy csupán a telepes sors tartotta jobban össze a horvát családokat, és emiatt fordulhatott elő sűrűbben az „egy kenyéren élés”. MIÉRT NEM TÖMEGES ÉS TARTÓS JELENSÉG? Az adóelkerülés különféle módozatai nem rögzültek a társadalomban. Ez több okra is visszavezethető, elsősorban arra, hogy az emberek többsége jog- és szabálykövető magatartást tanúsított. Az élő, aktív közösségek tagjainak többsége eleve elsősorban szabálykövető volt, és csak ezt írták felül az egyéni ambíciók, az újítások. 45 Récsey Viktor: A szentgyörgyi és a guari hegyközség törvényei 1643-ből. = Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, 1899. 6. sz. 470. p. 46 Adamcek, Josip: Agrarni odnosi u Hrvatskoj od sredine XV do kraja XVII stoljeca. Zagreb, 1980. 708. p. (Grada za gospodarsku povijest Hrvatske; 18.) 221