Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)
Családi és közösségi ünnepek Vas vármegyében a 16-20. században - Katona Attila: "...a haza összes polgárának szabadságünnepe..." Fejezetek a szombathelyi március 15-ikék történetéből a 19. században
kereskedelmi iskola) intézményben kezdődött el 1893-ban, és a konszenzust a nemzeti hangszerelés jelentette.104 Ez volt a második pillér március idusának standardizálódásában Eló'bb-utóbb más középfokú iskola sem tudott ez elől a társadalmi elvárás elől kitérni, de az 1898. évi 5. törvénycikkely meghozta az áttörést, hiszen így „kötelező lett”. Igaz, az ünnepnappá lett április 11. - a húsvéti szünetek miatt változott az iskolai agendában - hamar ritualizálódott, a nemzeti szabadságnap képlékeny szellemisége bekerült a rendszerbe. Ettől kezdve a tanári kar álláspontja determinálta a mondandó mélységét és irányát. Az a megoldás, hogy a Dalos Egyletben megtaláltak egy új ünnepségszervező civil szervezetet mind tartalmi, mind formai tekintetben új lehetőséget nyitott. Az utóbbinál a változást a létszámok enyhe emelkedése, de főleg a részvevők körének kiszélesedése jelentette. A „csúcsra járatás” eredményeként kinőtték a zárt vendéglői nagytermek világát, és ez elindította az ünnep társadalmi törésvonalak melletti szerveződését, amely a következő évtized jellegzetes ünnepformája lett. A millennium, de különösen az ünnep 1898-ban megvalósított „törvényesítése” megnyitotta az utat a helyi vezetők legális részvétele előtt, és azt követően nem vezetőhír és bátor tett a jelenlét, hanem reprezentatív kötelezettség. A jelzett időszakban ’48 ünnepét - egy pillanatot kivéve - nem sikerült népünnepéllyé formálni, és ebben nemcsak a tavaszi időjárás szeszélye játszhatott szerepet, hanem a szervezők akaratában megmutatkozó hiány is. Március 15. az első pillanattól fogva politikai ünnep volt,105 amely garantálta a folyamatos aktualizálás és átpolitizálás előnyeit és hátrányait. Az 1880-as évek sajtójában a megemlékezésekben egyszerre szóltak a nagy esztendő maradandó társadalmi hatásairól, valamint a 12 pont szellemiségéről és deficitjéről. így persze mindig akadtak aktualizálható programpontok, különösen az önálló hadsereg ügye. Társadalmivá válása nacionalista, nemzetkovácsoló jellegét erősítette fel, miközben ügyeltek arra, hogy felekezeti feszültséget ne gerjesszen.106 A nemzetet mint integráló erőt, vallások feletti közösségnek képzelték. Kossuth Lajos halála után felerősödtek a függetlenségi vágyak. Amíg a turini remete élt, bár tartózkodott a pártpolitikai küzdelemben véleményt nyilvánítani, léte és lehetséges állásfoglalása zavaró eseményt jelentet a honi politikai közéletben. Szoborrá merevítésével szabadabban lehetett „játszani” örökségével. Már az 1880-as évek végén a függetlenségiek jóvoltából kivonták Ferenc Józsefet a 48-as kontextusból, és inkább osztrák ellenes küzdelemként érzékeltették az egykori eseményeket: „Az alkotmányos uralkodó meghozta a nemzetnek azt, mit zsarnok tanácsadói attól elraboltak megadta azt, mit idegen erő orzott el a nemzettől!”107 Ez nyilván nem felelt meg a történeti „valóságnak”, de az 1890-es évektől ’48 szelleme erős társadalmi támogatást adott a közös érdekű ügyek tárgyalásain, mely interpretációs fordulat a kormány számára is elfogadható lett. E gondolatot erősítette az 1898. évi 5. törvénycikkely is,108 amelyre az 1. világháborúig tartó megemlékezések főbb tételei épültek. 104 Most is csak a kereskedelmi iskola tornacsarnokba tartott ünnepe jelentette az egyetlen iskolai ünnepet. A kereskedelmi iskola ünnepe. = Dunántúl, 1897. márc. 18. 3. p. 105 Március 15-én. = SZL, 1894- márc. 19. 1. p. 46 év hosszú egy nemzet történetében, egyenlő joggal élvezze a szabadságot minden magyar. Nem tudunk szabadulni az aktuális politika hatása alól. 106 „Az a harc, ami az állam egyház között, nem szabad az állam vereségével végződni: a kormány bukjék, de a szabadelvűség elveinek bukniuk nem szabad!” Vasmegyei liberalizmus. = Dunántúl, 1893. márc. 19. l.p. 107 Március 15. = Dunántúl, 1897. márc. 18. 1. p. 108 Edelmann, 1899. 19. p. 191
