Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)
Családi és közösségi ünnepek Vas vármegyében a 16-20. században - Mukicsné Kozár Mária: Keresztelő, lakodalom és temetés Vas vármegye szlovének lakta településein a 19. század végén
2 frtra, negyedik ízben 4 frtra büntettessék, az iskolai pénztár javára. Sőt ha még ezen négyszeri büntetés sem térítené a szülőt (gazdát vagy gyámot) kötelességének teljesítésére: akkor az illető iskolai szék erről a felsőbb iskolai hatóságnál jelentést tesz, mely aztán az iskolától visszatartott tanköteles gyermek számára a községi hatóságnál külön gyám rendelését is szorgalmazhatja.”6 Miután a törvény szövegében „forint” szerepel, Trstenjak ellenben „koroná”-t említett, egyértelmű, hogy a kézirat szerzője a fejezetet 1903-ban tett második útja után írta. Az Osztrák-Magyar Monarchia magyar felének fizetőeszköze 1867 és 1892 között az osztrák-magyar forint, 1892 és 1919 között pedig az osztrák-magyar korona. A történeti Vas vármegyében élő szlovének szegények voltak. Miután a sok gyereket a kevés föld eltartani nem tudta, az apák és felnőtt fiaik nyáron idénymunkára jártak magyar falvakba vagy Szlavóniába, és csupán az anya maradt otthon a kisgyerekekkel. Az idénymunkáról ősszel hazatérő férfiak annyi rozsot, búzát és pénzt hoztak, amiből a család tavaszig meg tudott élni. Télen az asszonyok és a lányok egész nap, késő éjszakáig a rokka mellett ültek és fontak vagy tollat fosztottak. A legények betértek ilyenkor a házakhoz, és hogy gyorsabban teljen az idő, beszélgettek, meséket mondtak és együtt énekeltek a háziakkal. Trstenjak idillikusnak nevezte ezeket a téli estéket: „Nem csoda, ha a szorgalmas leányok fonala a legények szívét is befonja, s két szív örökre összefonódik. A sorstündérek jóslata beválik, és így az ember a halála előtt életének az egyik legszebb pillanatához érkezik: a házasságkötéshez. ”7 Úgy fog élni a legény, mint elődei: megtanult tőlük minden munkát, meg tudta javítani a szerszámokat - kapát, fejszenyelet, sarlót, kaszát, csépet, favillát, szekeret, ekét stb. tudott szekérkast és kosarakat fonni. Egy jó gazda minden mesterséghez értett, és egyszemélyben volt asztalos, bognár és kádár. Csak kovács nem lehetett mindenki. LAKODALOM Az ismerkedést a leánykérés követte. A legény apja kereste fel a lányos házat, és ha a leány apjával megegyeztek a hozományban, akkor megkezdődhettek az esküvő és a lakodalom előkészületei. A vőlegény és a menyasszony násznagyot és kérőt választott magának. A vőlegény a kérővel szombaton este ment a lányos házhoz, és amikor a házba léptek, a vőlegény kezet fogott menyasszonyával, vacsora közben pedig megbeszélték a teendőket. Vasárnap a menyasszony és a vőlegény felkeresték a plébánost, és kérték, hogy hirdesse ki őket a templomban mint házasulandókat. A hirdetésnél a menyasszony nem lehetett a templomban, mert úgy tartották, hogy akkor néma gyerekei születnek. A menyasszony egy férjes asszonyt választott násznagyasszonyának, akivel a plébániához tartozó falvakban felkeresték a rokonokat és a lányos házakat. Ajándékokat kér a főkötőjéhez.” - írta Trstenjak.8 Az ajándékkérés szokása a Szentgotthárd környéki szlovéneknél az 1970-es évekig fennmaradt. A 19. század végén a menyasszony a házaknál lenfonalat, lenvásznat, tojást, vajat, zsírt és pénzt gyűjtött. Minél beszédesebb volt a kísérője, annál több mindent. A kísérő asszonynak azonban csupán egy-egy szelet kenyér jutott. 6 7 8 1868. évi 38. törvénycikkely a népiskolai oktatás tárgyában. In: Magyar Törvénytár, 1836-1868. évi törvényczikkek. Szerk. Márkus Dezső. Bp., 1896. 450. p. Trstenjak, 2006. 122. p. Trstenjak, 2006. 123. p. 137
