Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)
Családi és közösségi ünnepek Vas vármegyében a 16-20. században - Mukicsné Kozár Mária: Keresztelő, lakodalom és temetés Vas vármegye szlovének lakta településein a 19. század végén
A menyasszony az esküvő előtti napokban zsebkendőket és férfiingeket varrt a násznép számára. Zsebkendőt kapott a plébános, a násznagy és a vőfély, valamint a vőlegény nővérei és fivérei. Ezeket az ajándékokat a násznagy adta át a lakodalmi vacsorán. A gazdagabbak férfiingeket is ajándékoztak. A násznagynak adott egy inget, a vőlegénynek pedig egy egész öltözet ruhát, amit az esküvőn viselt a templomban. Belatincon (ma: Beltinci, Szlovénia) a jegyesség ideje alatt a menyasszony mindenkit megcsókolt, akivel találkozott, és ezért ajándék járt neki. A vőlegény csak az asszonyokat csókolta meg, amiért ő is különböző ajándékokat várt. Az esküvő napján a lányok és az asszonyok már hajnali 3 órakor felkeltek és felkeresték a faluban azt az asszonyt, aki a legszebben meg tudta fésülni a hajukat. A menyasszonynak úgy kellett elmennie fésiilködni, hogy a vőlegénye ne lássa meg. „Ha tényleg nem látta meg, három évig nem lett gyerekük. De ha rajtakapta, akkor a gólya már az első évben hozott nekik gyereket.”9 10- írta Trstenjak a 19. század végén. A templomi esküvőre gyalog ment a szűk körű násznép. A vőlegényt a násznagya és a vőfély kísérte, a menyasszonyt pedig a násznagyasszony és két koszorúslány. A násznéphez tartozásukat kitűző jelezte, és a zenészek gyűjtötték egybe őket. Először a vőlegényért mentek, majd a kérőért, a násznagyért, a koszorúslányokért és a násznagyasszonyért, és így, együtt értek a menyasszony házához. A templomba párosával mentek: a menyasszony és a vőfély, a vőlegény a két koszorúslánnyal, a szülők, és végül a násznagy zárta a sort. „Régebben a vőlegényt násznagya és vőfélye, a menyasszonyt pedig násznagyasszonya és koszorúslánya kísérte."'0 - jegyezte még 9 Vendéghívogató (Balogh, 1898. 391. b.) 9 Trstenjak, 2006, 124. p. 10 Uo. 138
