Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)

Családi és közösségi ünnepek Vas vármegyében a 16-20. században - Söptei Imre: Családi ünnepek és találkozók a kőszegi Chernel család történetében, 1830-1892

már említett társadalmi pozícióját, meglehetős kettősséggel szembesülhetünk. Miről is van szó? O tulajdonképpen egy bárónő unokája, akinek a felesége, Festetics Mária grófnő főnemes, ám mindezek ellenére mégiscsak egy magasabb rangú, de „agilis”. Vagyoni helyzete nem túl rózsás: saját köznemesi öröksége alig néhány 10 holdat5 tett ki, Festetics Mária hozománya pedig tulajdonképpen alig több - az egyébként nem el­hanyagolható értékű - kőszegi háznál, az Úri (ma: Chernél Kálmán) utcai a Festetics- palotánál, amelyet ma Chernel-háznak neveznek. Tehetsége és ambíciói sem a gazdál­kodás, a birtok gyarapítása felé mozdították, ennek megfelelően azokat inkább bérbe is adta. Maga főleg kertjével, kőszegi szőleivel és tudományos munkákkal foglalkozott. Ez nem jelentette azt, hogy szórta volna a pénzt, a család nagyon is takarosán élt.6 A nagy ház, Kőszegen szinte már palota, bizonyos traktusait szinte folyamatosan bérbe adták. Innen is ered a későbbiekben említendő találkozásokból adódó kapcsolatainak egy része, hiszen a város egyik legelőkelőbb házában természetszerűleg tekintélyes és magasrangú tisztek vagy hivatalnokok laktak. Miattuk kapott ennyire nagy hangsúlyt ezen összejövetelek leírása. 5 Hold: területmérték. 1 magyar hold = 1200 bécsi négyszögöl. 1 bécsi négyszögöl = 3,596652 m2. 1 ma­gyarhold = 4315,9824 m2. Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601-1874- Bp., 1990. 36., 294-295., 320., 407-408., 575., 585. p. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai. IV. Levéltártan és forrástudományok; 6.) 6 Söptei, 2010. 124-125. p. 119 Chemel-ház- Kőszeg, Chemel Kálmán u. 10. (A szerző felvétele, 2014.)

Next

/
Thumbnails
Contents