Benda Borbála: Étkezesi szokások a magyar főúri udvarokban a kora újkorban - Archívum Comitatus Castriferrei 6. (Szombathely, 2014)

ZÁRSZÓ

ZÁRSZÓ

A magyar arisztokrácia étkezési szokásait a 16-17. században még mindig nagymértékben az határozta meg, hogy gazdagságuk egyik fontos kifejező' eszközét látták benne. Ez tükrözó'dik az étkezések tárgyi világában, rítusában és az ételek sokféleségében. Még hétköznapokon is drága ezüstneművel terítették meg asztalaikat, ékesítették fel a pohárszéket. Az étekfogók pedig olyan ételválasztékot hordtak fel az asztalra, ami felért egy mai svédasztalos kínálattal egy elegáns vendéglőben. Ez az ételválaszték változatos étkezést tükröz, melyben a mai embernek szokatlan sokfajta hús, hal sorakozott fel sokféleképpen elkészítve. Bár mai szemszögből nézve valóban sok húst ettek, de ne felejtsük, jóval több halat is fogyasztottak, méghozzá szinte napi rendszerességgel. A ma megszokott köretek - krumpli, rizs, tészta - hiányában a zöldségek is fontosabb szerepet töltöttek be mindennapi táplálkozásukban. Az ételek fűszerezésének mértéke és ízvilága is jelentősen eltér az Európában jelenleg megszokottól. Nemcsak a fűszerezés erőteljessége miatt, hanem azért is, mert olyan - manapság kevésbé használt - fűszerek, mint a gyömbér vagy sáfrány játszottak jelentős szerepet. Az ecet és a savanyú gyümölcsök gyakori használata főzéskor savanyú jelleget adott a kor ételeinek, de a savanyú-édes párosítás gyakoribbnak tűnik a szakácskönyvek receptjeiben, mint a valóban feltálalt ételekben.

Ami az italfogyasztásukat illeti, a mindennapi borivás természetes voltát a témával foglalkozók a víz rossz minőségével indokolják, a megívott nagynak mondható mennyiségeket pedig a bor gyengébb erejének tudják be. Azért azt sem szabad elfelejteni, hogy egyrészt gyerekkoruk óta hozzászoktak a boriváshoz, ezért valószínűleg a szervezetük is jobban bírta a sok alkoholt, másrészt maguk is nemzeti sajátosságnak tartották, hogy „pezsdülésig” szerették inni a bort.

Mint már többször szó volt róla, a mohácsi vereség után, I. Ferdinánd uralkodása (1526-1564) alatt megszűnt az önálló magyar királyi udvar, és helyette a közép-európai Habsburg Birodalom közös udvara funkcionált uralkodói udvarként a magyar arisztokrácia számára is. Ez különleges helyzetet teremtett számukra. Az 1526-tól azonban a török kiűzésének kezdetéig a Habsburg királyok uralma alatt a magyar főnemesség nem integrálódott a Habsburgok birodalmi arisztokráciájába. Bár az első néhány évtized teljes távolságtartása oldódott, majd a 17. században már egyre több magyar főnemesi család kereste a boldogulás útját oly módon, hogy szolgálatot vállalt a bécsi udvarban, igazán csak az 1680-as években kezdtek nagyobb arányban házat venni Bécsben vagy idegen feleséget választani, ami segítette az integrációjukat. Emellett egyre több külföldi kapott birtokot Magyarországon és vett feleségül magyar főrangú hölgyet. A magyar nemességet több tényező is távol tartotta az ország felszabadításáig a bécsi udvartól. A háborús helyzet miatt nem hagyta ott birtokait, hogy megvédhesse, ha kell. Túl drágának tartották a hosszabb ott tartózkodás költségeit, így az udvari szolgálatot is. Ehhez járult még kezdetben egyfajta németellenesség, a német nyelv ismeretének és a másik fél befogadó készségének hiánya.

246