Melega Miklós: A modern város születése; Szombathely infrastrukturális fejlődése a dualizmus korában - Archívum Comitatus Castriferrei 5. (Szombathely, 2012)
VÁROSNÖVEKEDÉS, UTCANYITÁSOK ÉS VÁROSRENDEZÉSI TÖREKVÉSEK
tározatokat, amelyek városképi, vagy közegészségügyi szempontból bizonyos városrészekre, kiemelt fontosságú utcákra vonatkozóan speciális megkötéseket is tartalmaztak. Ezek sorába tartozott, amikor 1906-ban előírták, hogy a Széli Kálmán sugárúton csakis emeletes, a közepén elhelyezkedő' oktogonon csak kétemeletes házak építhetők. 1911-ben a Március 15. tér déli oldalára tervezett Mezőgazdasági Takarékpénztári székház esetében kikötötték, hogy csak kétemeletesre, és - a tér északi oldalán álló ún. Techet-házhoz hasonlóan - saroktornyos megoldással lehetett felépíteni. A térbe torkolló Széli Kálmán utca ezáltal hangsúlyos, szimmetrikus lezárást kapott, a szigorú historizmus esztétikája jegyében. A nyugati városrészen az 1890-es évektől a város kötelezővé tette a villarendszerű építkezést. 1909-től kezdve az újonnan nyitandó városrészeken a belvárosban tapasztalható túlzsúfoltság, és az ingatlanspekuláció megelőzésére 50%-ban maximalizálták a telkek beépíthetőségét.193 VÁROSRENDEZÉSI TERV (EK) A dualizmus kori Szombathely építészettörténetét tárgyaló szakirodalom a korszakban három általános városrendezési tervről tesz említést. Ezek közül csak az utolsó esetében áll rendelkezésre a programleírás és a részletes szabályozási vonalakat feltüntető térkép. Az első kettő tervről semmiféle hasonló dokumentum nem került elő, amit a szakírók eddig azzal magyaráztak, hogy azok megsemmisültek, vagy ismeretlen helyen lappanga- nak. A valóságban a hiány oka sokkal prózaibb: e tervek soha nem is léteztek. A városrendezési tervek levéltári kutatásával elsőként Horváth Ferenc foglalkozott. 1969-ben, a Vasi Szemlében publikált „Szombathely harmadik városrendezési terve” című cikkében tett említést az állítólagos első két tervről. A szerző azonban - megfelelő műszaki ismeretek hiányában - hibás terminológiát alkalmazott, amikor városrendezési terveknek minősített egyszerű utcanyitásokat, illetve új városrészek kialakítását. Ezeket helyesen városfejlesztési terveknek kell tekintenünk, amelyeknek alapvető funkciója abban állt, hogy a település növekedését mederbe tereljék, a terjeszkedés számára új teret nyissanak. A klasszikus értelemben vett rendezési tervek ezzel szemben sokkal komplexebb feladatot vállalnak fel, amikor a település egészére kiterjedő koncepció alapján szabályozzák a város már kialakult szövetét, és jelölik ki a fejlesztési irányokat, részletes műleírás és térképi ábrázolás kíséretében. Az újabb kutatatás során feltárt adatok nem támasztják alá Horváth Ferenc azon hipotézisét, miszerint az említett utcanyitások hátterében létezett volna egy-egy kimunkált, koherens rendezési terv. Igaz ugyan, hogy a városnövekedés fő irányait kijelentések szintjén többször is megjelölték közgyűlési határozatok, de ezek összehangolására nem született terv. Valójában egymástól teljesen független, térben és időben elszigetelt, kizárólag egy-egy városrészre korlátozódó utcanyitások történtek, amelyekből háromnál jóval több zajlott le a korszakban, s ráadásul ezek jelentős része nem is a város, hanem magánszemélyek kezdeményezésében valósult meg. Mivel a szakirodalom kritika nélkül átvette Horváth Ferenc megállapításait, így sajnos még napjainkban is evidenciaként él a köztudatban a dualizmus korának állítólagos három rendezési terve.194 193 VaML Szvk. Kjkv. 25/1893., 72/1899., 28/1900., 66/1906., 54/1909., 55/1909., 16/1911., 167/1912.; VaML Szv. pg. Közig. ir. III. 328/1891., III. 372/1894., III. 256/1905. 194 Vö. Károlyi - Szentléleky, 1967. 73., 77. p.; Horváth, 1969. 590-600. p. 78
