Melega Miklós: A modern város születése; Szombathely infrastrukturális fejlődése a dualizmus korában - Archívum Comitatus Castriferrei 5. (Szombathely, 2012)
KÖZEGÉSZSÉGÜGY
KÖZEGÉSZSÉGÜGY A VÁROS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETE A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN A dualizmus kori Szombathelyen a közegészségügyi kérdés mindvégig a hatóság figyelmének középpontjában állt. Kezdetben a városi főorvos, majd az 1890-es évektől a polgármester számolt be évente a közgyűlésen a település közegészségügyi állapotáról. Emellett az állam és a törvényhatóság is állandó felügyeletet gyakorolt a város fölött. Járványosán terjedő betegségek megjelenéséről az alispáni hivatalt, illetve a vármegyei közegészségügyi bizottságot haladéktalanul tájékoztatni kellett.735 A gyermekek között tömeges méretekben fellépő, gyakorta halálos áldozatot szedő betegségek - a skarlát („vörheny”), kanyaró, influenza, diftéria („roncsoló toroklob” vagy „torokgyík”) - terjedése ellen iskolabezárásokkal és fertőtlenítési kampányokkal próbáltak védekezni. A védőoltás általános elterjedtségének köszönhetően a korszakban Szombathelyen csak ritkán és elszigetelten lépett fel a himlő. A prostitúció elburjánzása ugyanakkor nemcsak erkölcsi, hanem közegészségügyi problémákat is előidézett, a nemi betegségek (pl. „bujakór”) terjedését a hatóság a bordélyházak és az örömlányok szigorú orvosi felügyeletével igyekezett kordában tartani. A korszak legrettegettebb, járványosán fellépő betegségei közül a hastífusz („hasi hagymáz”) Szombathelyen is sok halálos áldozatot szedett, míg a kolera - eltekintve az 1873. évi két halálesetet követelő feltűnésétől - szerencsésen elkerülte a várost.736 Járványveszélyes időszakokban, különösen az 1880-1890-es években fenyegető kolerajárványok idején az alispán és a városvezetés rendkívüli óvintézkedéseket hozott a betegségek kitörése és terjedésük megakadályozása érdekében. Ilyenkor még fokozottabban felügyelt a hatóság az utcák, vendéglátóhelyek, boltok, vasútállomás tisztán tartására, az élelmiszerek, vágóhidak ellenőrzésére, pöcegödrök és trágyahalmok, hulladékok fertőtlenítésére, illetve a szennyező források eltávolítására. Fertőtlenítőszerként karbolsavat, karbolmészt, mésztejet és vas-szulfátot alkalmaztak. Az európai méretű kolerajárványok idején a Belügyminisztérium országos szinten koordinálta a védekezést, és körrendeletéivel, ismeretterjesztő kiadványok sokszorosításával, szigorú fertőtlenítési 735 VaML Szvk. Kjkv. 4/1879., 12/1880., 30/1881., 70/1881., 6/1890., 1/1891., 2/1893.; VaML Szv. pg. Közig. ír. 11.318/1882. 736 VaML Szvk. Kjkv. 48/1881., 34/1882., 93/1890., 1/1891.; VaML Szv. pg. Közig. ir. II. 318/1882., III. 35/1882., I. 238/1884., I. 2326/1886., 1. 560/1887., I. 120/1888., I. 140/1890.; Orvosi jelentés. = VL, 1873. jan. 26. 3. p., febr. 9. 2. p., febr. 23. 2. p.; A kolera már Szombathelyen is mutatkozik. = VL, 1873. aug. 24. 3. p.; A napokban Szombathelyen. = VL, 1873. szept. 14. 2. p.; Városunkban. = VL, 1879. dec. 7. 2. p.; Typhus. = VL, 1888. nov. 4. 2. p.; A védhimlőoltás. = Vvm., 1891. ápr. 26. 4. p.; A járvány. = Vvm., 1891. szept. 20. 2. p.; Az ázsiai kolera. = Vvm., 1892. júl. 31. 1. p.; Kolera-statisztika 1873-ból. = Vvm., 1892. okt. 9. 6. p.; Hagymáz. = Vvm., 1895. márc. 14. 3. p., 1897. jún. 13. 8. p.; Hagymáz Szombathelyen. = Vvm., 1895. márc. 21.3. p.; Tifuszban meghalt. = Vvm., 1895. szept. 19. 1. p.; Járványok Szombathelyen. = Vvm., 1906. jan. 19. 2. p.; Géra, 2004- 159-182. p. 244