Melega Miklós: A modern város születése; Szombathely infrastrukturális fejlődése a dualizmus korában - Archívum Comitatus Castriferrei 5. (Szombathely, 2012)
BEVEZETŐ
tét, illetve az Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv 2007. évi, városi közművekkel foglalkozó tematikus száma. A várostörténeti kutatások specializációjának eredményeként a jövőben egyre inkább létjogosultságot nyer az infrastruktúra-történet, amely rendkívül széles interdiszciplináris kapcsolódási pontokkal rendelkezik. Közegészségügyi, várospolitikai, szociális, urbanisztikai, életmód-, technika-, ipar- és gazdaságtörténeti kérdéseket érintve az orvostudomány és a műszaki tudományok eredményeire is épít, s komplex vizsgálati módszerének köszönhetően a szerteágazó ismeretanyagok új kontextusba helyezett szintézisével további összefüggések feltárását teszi lehetővé. A 19. századi városok életében az egyik legmarkánsabb változást a közműrendszerek, a vezetékes hálózatok kiépülése eredményezte. Napjaink történettudománya - Dieter Schott és Hanni Skroblies alapvetése nyomán - a jelenséget a városok „behálózásának”3 fogalmával írja le, és a tőkefelhalmozásról alkotott marxi tézis analógiájára a századot a városok szemszögéből nézve az „eredeti behálózás” korának tekinti. A 19. században a városok külső képe rendkívül látványos módon átalakult, de a „felszín alatt” zajló változások még forradalmibb következményekkel jártak. A települések dinamikus növekedése által táplált horizontális és vertikális expanzió tovább terjeszkedett a felszín alá is. Megszületett a „föld alatti város”, a lüktető városi élet kiszolgálására a föld alá kényszerült víz-, csatorna-, gáz-, villany-, telefon- és távíróvezetékek, közműalagutak, villamosvasutak, nyilvános vécék világa. A közműhálózatok létrejötte a korabeli városlakók életében gyökeres változásokat indukált, fokozatosan kiformálódott az új, mai fogalmaink szerint vett városi életforma. Az ipari technológiával készült és nagyüzemként működtetett ellátórendszerek kiépülésével a falusi és városi életforma közötti szakadék megnövekedett. A korszerű városi infrastruktúra kiépülése a 19. században komplex hatást fejtett ki a településekre. A kommunális ellátórendszerek a modern város attribútumaiként hozzájárultak az új típusú városi életforma megjelenéséhez, de a konkrét szolgáltató tevékenységen túl mélyebb változásokat is indukáltak. Visszahatottak a városfejlődésre, az urbanizációs folyamatok felgyorsulására, a települések funkcionális modernizációjára, az új típusú városi feladatkörök kialakulására, gazdálkodásuk átalakulására; gondolkodás- és szemléletbeli változást is előidézve hozzájárultak a „modern város” eszményének megszületéséhez. A műszaki infrastruktúra kiépítése a korabeli modernizációs törekvések egyik jellegzetes vezérmotívumaként jelent meg, a technikai alkotások egyszerre szolgálták a társadalmi haladás ügyét és támogattak reprezentációs célokat. A vízművek és a csatornázás, a gáz- és elektromos vezetékek, az utcahálózat és az útburkolatok, a tömegközlekedési és a hírközlési eszközök a heterogén elemekből felépülő komplex városi infrastruktúra egymásra kölcsönösen ható, szervesen összeépülő és összefüggő rendszerét alkották meg.4 Jelen kötet a fentiekben vázolt folyamatot, a városi infrastruktúra elemeinek magyarországi megjelenését és térnyerését kívánja bemutatni, egy esettanulmányon, Szombathely példáján keresztül, megkísérelve az elért eredményeket országos összehasonlításban értékelni.5 A 19. században rendkívüli dinamizmussal fejlődő nyugat-dunán3 Schott - Skroblies, 1987. 74-75. p.; Schott, 1999. 287-288. p.; Sipos, 2007. 10. p. 4 Mumford, 1985. 444. p.; Schott - Skroblies, 1987. 80. p.; Schott, 1999. 305-310. p.; Wilding, 1999. 243- 245. p.; Sipos, 2007. 9. p. 5 Gyáni, 1995b. 1-11. p.; Bácskai, 1997. 9-14. p. 18
