Előadások Vas megye történetéről V. - Archívum Comitatus Castriferrei 4. (Szombathely, 2010)
SZEMÉLYES VITÁK ÉS KÖZÖSSÉGI KONFLIKTUSOK VAS MEGYÉBEN A 16–20. SZÁZADBAN - Bácskai Vera: „…az régi usustul el nem állunk…”. Szombathely viszályai földesurával, Szily János püspökkel az 1780-as és az 1790-es években
ereszti, mivel mind földesúr, azt megtardhattya Ez világosan mutatta, hogy a város jogait nem hajlandó tiszteletben tartani. Zsaroláshoz sem átallott folyamodni: kijelentette, ha a város a határozatokat nem fogadja el és felsőbb hatóságokhoz fordul, ilyen hálátlanságért megszünteti a deák iskolát és a normál iskola felállításától is eláll, sőt azokat a beneficiumokat, amelyeket a város Zichy püspöktől nyert, visszaveszi. A tanács úgy döntött, hogy a kialakult súlyos helyzetet a következő közgyűlésen vitatják meg.17 18 Az 1783. május 5-re összehívott közgyűlésen tértek vissza a kérdésre, és úgy határoztak, hogy a püspök által elutasított kérvényeket az uralkodónak átnyújtják, amikor a városba érkezik, mert azokra választ nem kaptak, csak szóban.19 Mivel az uralkodó útja nem vezetett a városba, ezért a május 17-én lezajlott közgyűlésen bejelentették, hogy a folyamodvány latinul és németül elkészült, és annak átadására Bécsbe küldték a bírót egy belső- és egy külsőtanácsos kíséretében.20 A küldöttjárás költségei 40 forint 28 krajcárt tettek ki.21 A folyamodványra augusztusban a vármegyéhez küldött válasz azonban nem orvosolta a város sérelmeit. Időközben újabb incidens keletkezett: a szentmártoni (ma: Szombathely) püspöki jobbágyok a városi legelőre hajtották lovaikat. Büntetésül a lovak egy részét a bíró zálogba fogta, kiváltásukért pedig pénzt követelt.22 * Jobbágyairól lévén szó, a püspök elrendelte a lovak váltságdíj nélküli visszaadását, a közgyűlés azonban közakarattal úgy foglalt állást, hogy mivel a kuriális per ítélete értelmében ez a föld a várost illeti, „... gondatlanságunk nélkül pedig lelkiisméret szerént magunktul és jövendőbéli successorainkul [utódainktól] el nem veszelythettyük ...”,23 a lovakat zár alá helyezik a vármegyei főbírónál. E tárgyban 1783. május 14-én tiszteletteljes, de keményhangú levelet intéztek Szilyhez, amelyben kérték, hogy a szentmártoniakat lovaik kiváltására intse.24 Jellemző, hogy ezekben a perlekedő években a bírósági ítélkezéseken kívül folyamatosan közgyűléseket tartottak, miközben amúgy a tisztújítás mellett csak negyedévenként hívtak közgyűlést össze, demonstrálva ezzel, hogy a tanács az egész község akaratát képviseli. Ez így is volt. Egyértelmű, hogy e nehéz esztendőkben és hónapokban is: a város fenntartás nélkül támogatta a tanácsot, és a község illetőleg tanács közötti ellentétek csak a „vészterhes” hónapok után támadtak fel újra. A szinte hetente, néha naponta tartott közgyűlések a lakosságot forrongó, de legalább is felfokozott lelkiállapotban tartották. 1783 nyarán Zichy Ferenc meghalt, így éltében tett engedményei - például egy malom haszonélvezete - elenyészett. A város a malom és a mellette levő híd becsértékét 1714 forintban állapította meg, a püspök mindkettőt vissza kívánta venni, a híd árát nem fogadta el, a malom 1680 forintos becsárát azonban kifizette. A további fejlemények jószerivel a packázás kategóriájában tartoznak. Az 1783. június 24-én megtartott közgyűlés úgy döntött, hogy a bíró a malom árának kifizetése után 17 Uo. 18 VaMLSzvkt. Ktjkv., 1781-1784. 184. p. 19 VaML Szvkt. Ktjkv., 1781-1784. 286. p. 20 VaML Szvkt. Ktjkv., 1781-1784. 298. p. 21 VaML Szvkt. Ktjkv., 1781-1784. 302. p. 22 VaMLSzvkt. Ktjkv., 1781-1784. 285-286., 295-296. p. 22 VaML Szvkt. Ktjkv., 1781-1784. 286. p. 24 VaML Szvkt. Ktjkv., 1781-1784. 297-298. p. 168
