Előadások Vas megye történetéről V. - Archívum Comitatus Castriferrei 4. (Szombathely, 2010)
LEGENDÁK ÉS TÉVHITEK, VALÓTLANSÁGOK ÉS MELLÉFOGÁSOK VAS MEGYE 1–20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBEN - Gyáni Gábor: Identitás, emlékezés, lokalitás
16-17. századi emlékirat-irodalom műfajából ágazott le és a történetírás egyik válfajának vagy oldalhajtásának is tekinthetek28 29 nem az érett történetírás produktuma, bár épp az ilyen történeti elbeszélésekből születik meg utóbb a tudományos alapokon álló genealógia. Ezeknek a családtörténeteknek egyszerre volt pragmatikus és szimbolikus funkciójuk: egyfelől eleget tettek az öröklés, az azzal kapcsolatos viszályok - perek - igazolási követelményeinek, másfelől a rendi státus által megkívánt identitás tárgyi bizonyítási szükségletének feleltek meg azzal, hogy tisztázták a leszármazási láncolatot. És vajon milyen forrásból merített a szerző, amikor narratív konstrukcióját megalkotta? A vizsgált esettanulmány tanúsága szerint a családi archívum, sert több család levéltára alkotja a genealógia „elsődleges hitelesítő közegét”, olykor a középkori vagy későközépkori krónika irodalom is beépül azonban elbeszélésébe. Így például Istvánffy Miklós humanista történetíró művének vette nagy hasznát a szerző, sőt hellyel-közzel más írott források adataira is támaszkodott munkája során. Végül, de nem utolsósorban, a kommunikatív emlékezet anyagát mozgósította még. „Az I700-as évek közepéről... [a] genealógiai szöveg szerzője személyes tudással is rendelkezik. A történetek és adatok hitelességét, ha nem a saját személyes (és ezért az egyes szám első szentélyű narráció miatt hitelesként olvasott) emlékeit idézi, akkor mindig megjelöli forrásait: a szülők, nagyszülők elbeszéléseit.”19 A különféle kollektív emlékezeti formák információs forrásainak a többszólamú- sága segít megérteni a történelmi legendák és mondák tartós népszerűségét. A szakszerű történetírás a kollektív emlékezet korábban tárgyalt megnyilvánulásai elleni szüntelen, máig heves offenzívájában a kritikai éleslátással feldolgozott írott források korpuszára igyekszik szűkíteni a nemzetivé tágított múlt történetileg érvényes elbeszélését. A történészt ugyanakkor nem elégíti ki a „megtörtént dolgok puszta ábrázolása”, hanem a múlt igazságát is meg kívánja a jelennel ismertetni. Teszi ezt annak jegyében, ahogy annak idején már Humboldt megfogalmazta a szinte mindmáig eleven történetírói ars po- etica-t: „A történelem tényei egyes összekapcsoló körülményeikben alig többek, mint a hagyomány és kutatás ama végső eredményei, melyek tekintetében megegyezés jött létre, hogy igaznak fogadjuk el őket, mert a legvalószínűbbek lévén, a nagy egész összefüggésébe is a legjobban illeszkednek bele ...”.i0 Nem feltétlenül kelti fel azonban a szélesebb nyilvánosság érdeklődését az, ami a történészek közös megegyezése szerint a múlt igazsága és valósága, és nem is mindig képesek a történészek az általuk írt történelmet a kollektív emlékezet helyébe emelni. Ami közvetlenül abból ered, hogy a kollektív emlékezet a múlt elbeszélésére sokkal inkább a hihetőség, és nem pedig a pőre történeti érvényesség kritériuma szerint tart igényt. E te28 Tóth Zsombor: Míífaj vs. íráshasználat? In: Uő: A történelmem terhe. Antropológiai szempontok a kora újkori magyar írásbeliség textusainak értelmezéséhez. Kolozsvár, 2006. 339. p. (Ariadne könyvek) 29 Viczián Zsófia: „Nemzetiségünk eredete" - egy nemesi genealógia a 19. századból. In: Az emlékezet konstrukciói. Példák a 19-20. századi magyar és közép-európai történelemből. Szerk. Czoch Gábor, Fedinec Csilla. Bp., 2006. 149. p. 10 Humholt, Wilhelm von: A történetíró feladatáról. In: Történetelmélet. 2. [köt.| Szerk. Gyurgyák János, Kisantal Tamás. Bp., 2006. 11. p. (Osiris tankönyvek); Az elgondolás egy későbbi megfogalmazásához vö. Lacombe, Paul: A történetírás mint tudomány (1894) - Részletek. In: A történetírás mint tudomány. A történészi hivatás kialakulása a XIX. századi Franciaországban. Szerk. Lajtai L. László, lord. Csizmadia Dominika et al. Bp., 2007. 335. p. (Atelier könyvtár) 311
