Tilcsik György: Szombathely kereskedelme és kereskedelmi jelentősége a 19. század első felében - Archívum Comitatus Castriferrei 3. (Szombathely, 2009)
Szombathely vázlatos története a római kortól a 18. század végéig
Szombathely életében nagyjelentőségű esemény volt, hogy Hédervári János, győri püspök a város polgárainak kérésére 1407. szeptember 10-én kelt privilégiumlevelet adott ki, amely pontosan szabályozta a város által földesurának fizetendő kötelezettségeit, a városi önkormányzat és jogszolgáltatás alapjait, és a kocsmáltatás kérdését. E kiváltságlevél értelmében a város évente, két egyenlő részletben, Szent György- és Szent Mihály-nap nyolcadán lefizetendő 200 aranyforint ellenében mentesült a cenzus, vagyis a földbér, az ajándék és a rendkívüli adó teljesítése alól, miközben a város lakóinak hegyvám- és tizedfizetési kötelezettsége megmaradt. Az oklevél - amely névszerint felsorolta a város bíróját, 12 esküdtjét és hegymesterét - emellett úgy rendelkezett, hogy a gyilkosság, lopás és útonállás bűntettének kivételével a város választott bírája volt jogosult ítélkezni a városlakók ügyeiben. Az említett három, minősített esetben - miután a privilégiumlevél nem szólt róla egyértelműen - valószínűleg a földesúr, azaz a győri püspök képviselője, a várnagy és a városbíró közösen hoztak ítéletet. Miután a püspöki borok mérése Szombathely polgárainak jelentős károkat okozott, a privilégiumlevél részletesen foglalkozott ezzel a kérdéssel, és amellett, hogy fenntartotta a püspöki borok egész évi kimérésének jogát, engedélyezte, hogy a város polgárai saját borukat korlátozás nélkül árusíthassák. Nyilvánvalóan e magánföldesúri kiváltságlevél kevesebb jogot biztosított Szombathely polgárainak, mint amellyel a 15. századra a szabad királyi városok rendelkeztek, ugyanakkor a mezőváros számára a pontosan rögzített adó fizetésének lehetősége és a korlátozott bíráskodási jog azt jelentette, hogy polgárai szabad polgárok lehettek, akiknek ügyeibe, városuk belső életébe földesuruk nem kívánt beleszólni és beleavatkozni. A Nyugat-Dunántúl a 15. század 40-es éveitől a meg-megújuló trónviszályok következtében gyakorta volt háborús események színhelye, és nyilvánvalóan a külsővár és a város erődítéseinek kiépítése ezek következményeként történt meg. 1490 októberében Habsburg Miksa római király csapatai foglalták el Szombathelyt, ám a következő évben, Pozsonyban megkötött béke értelmében ki kellett vonulniuk a városból. 1509-ben II. Ulászló az akkor éppen üresedésben lévő győri püspökség javait - így Szombathely várát és annak tartozékait - 1 évre zálogba adta Bakócz Tamás esztergomi érseknek. Azt, hogy a hosszú évtizedeken át gyakran hadszíntérré vált mezőváros nem vesztette el súlyát és jelentőségét, bizonyítja, hogy a 16. század 20-as éveinek közepén két győri püpök, nevezetesen Gosztonyi János 1525. február 9-én, Paksi Balázs pedig 1526. január 23-án kiállított oklevelével megerősítette elődük, Hédervári János 1407. szeptember 10-én kiadott kiváltságlevelét."1 A mohácsi csatavesztést követően - miként más egyházi hivatalokat - a győri püspökséget sem töltötték be hosszú ideig, így a szombathelyi uradalom világi földesurak kezére jutott, és a győri püspök csak 1554-ben tudta visszaváltani azt. Ettől kezdődően a szombathelyi vár és tartozékai a mindenkori győri püspök tulajdonát képezték, ha pedig a püspöki szék betöltetlen volt, a Magyar Kamara kezelte jövedelmeit. Kiss - Tóth - Zágorhidi, 1998. 132-221. p. 21
