Tilcsik György: Szombathely kereskedelme és kereskedelmi jelentősége a 19. század első felében - Archívum Comitatus Castriferrei 3. (Szombathely, 2009)
Boltok, piacok, vásárok és kereskedők Szombathelyen a 19. század első felében - A város piaca, országos és hetivásárai
értelmében - lévén szabad királyi városi polgárok - nem kell helypénzt fizetniük, a ro- honci, a sárvári és a vármegye más mezővárosaiból, sőt a Sopron vármegyéből érkezett csizmadiákat is eléjük helyezték. A kőszegi csizmadiák ezért kérték, hogy a szombathelyi tanács régi jogaikba helyezze őket vissza. Az 1839. november 23-ai tanácsülés helybenhagyta saját, 1838. május 26-ai határozatát, egyszersmind leszögezte, hogy a kőszegi csizmadiák kérelmükben tévesen hivatkoztak arra, hogy a helypénzfizetés kötelezettsége alóli törvényi felmentésük következtében kerültek a sorban a rohonciak mögé. Emellett megerősítették, hogy a kőszegi csizmadiák közvetlenül a rohonciak utáni sorban árulhatnak a szombathelyi országos vásárokon, és ugyanakkor előírták, hogy a közelgő, András-napi vásáron az addigi rendben és módon történik majd az árusítás, az 1840. évi Farsang-napkor viszont nem csak a számban nagyon megszaporodott szombathelyi csizmadiamesterek, hanem a rohonci, a kőszegi, a körmendi és többi csizmadiák is két sorban helyezzék el állásaikat.378 379 380 Ugyancsak a helyi és nem helyi kereskedők közötti vitáról tettek jelentést a vá- sárbírák az 1835. június 20-ai tanácsülésre. Elmondásuk szerint néhány szombathelyi lakos a vásárok alkalmával két-három sátrat is felállít, amelynek következtében „... az idegeneket azáltal nagyon elszorítják a szokott áruló helyeikről...”.!79 A tanácsülés a problémát orvosolandó, elrendelte, hogy a jövőben a vásárokon bármilyen mesteremberről is legyen szó, minden városi polgár csak egy sátrat állíthat, továbbá, hogy „... a külső árusok el ne zárassanak, a külsősöknek helyein kívül, ahol alkalmas hely találtatik.”!8C Ha pedig a szombathelyi mesterek saját maguk számára árusítás céljából több sátrat óhajtanának állítani, azt csak a vásárbírák által kijelölt helyen és a szokásos helypénz lefizetése mellett tehetik meg. A nem városi mesterek pedig csupán egy sátrat állíthatnak, és azt is természetesen helypénz fizetése ellenében.381 A városi tanács e határozata alapján regulázta meg az 1837. május 27-ei tanácsülés Lechner Jakab, helybeli esztergályosmestert, aki a vásáron két sátrat a maga ké- nye-kedve szerint, mások kiszorításával állított fel. 382 383 A szombathelyi kereskedők azonban leleményesek voltak, és ha nem ment így, más módszerrel próbálkoztak. Ezt tette Donászy Károly posztókereskedő, aki ellen az 1837. december 2-ai tanácsülésre az a panasz érkezett, hogy az András-napi vásáron a mellette lévő sátorhelyet - amelyen egy bécsi divatárusnő szokott árulni, ám ekkor nem jött el, hanem azt egy zsidónak engedte át - elfoglalta, és olyan alapterületű sátrat állított, hogy mellette nem maradt hely. A tanácsülés kötelezte a posztókereskedőt, hogy csak a korábban is elfoglalt helyet vegye sátra számára igénybe.ilS! A szombathelyi fazekascéh tagjai pedig írásban azt kérték az 1839. január 19-ei tanácsüléstől, hogy - mivel az országos vásárokon külön-külön állásokkal rendelkez378 VaMLSzvkt. Ktjkv. 104/1838-1839., 510/1839-1840., 526/1839-1840. 379 VaMLSzvkt. Ktjkv. 137/1835-1836. 380 Uo. 381 Uo. 382 VaMLSzvkt. Ktjkv. 104/1837-1838. 383 VaMLSzvkt. Ktjkv. 514/1837-1838. 109
