Bariska István: A szent koronáért elzálogosított nyugat-magyarország 1447-1647 - Archívum Comitatus Castriferrei 2. (Szombathely, 2007)

A nyugat-magyarországi Habsburg-záloghelyek - A zálogrendszer működéséről

Arra nem volt mindig módjuk, hogy zálogbirtokukat személyesen irányítsák, ezért a zálogban általában az általuk kinevezett kapitányok, provizorok („Pfleger") vagy tiszttartók kerültek az uradalmak élére. Ilyenformán az egyes záloguradalmakban alkalmasint őket nevezte meg a forrás és nem a zálogbirtokost. A zálogbirtokos és kapitányi tiszt későbbi egyesítése már tartósabb helyhezkötöttségre utal. De rámutat arra is, hogy az udvar milyen szerepet szánt a birtokosnak. A közvetlen kamarai igazgatás alatt lévő uradalmakban természetesen a kamara által kinevezett kapitány és számadótiszt tartozott felelősséggel. A zálogbirtokos örököseitől, ha a család örökjogon kapta a zálogot, úgy az ő örököseitől nem vonták be a záloglevelet, de megújították, méghozzá más feltételekkel. Ha valaki ezekkel visszaélt, szembe kellett néznie a bizottsági vizsgálatokkal, miként Weispriach utódainak is Kismarton, Fraknó és Kabold esetében. Ugyanakkor mindig érzékeny különbséget tettek, hogy valaki zálogjogon („pfandweise"), birtokkezelői jogon („pflegeweise"), birtokjogon („eigentümlich") vagy saját birtokjogán („frei eigentümlich") birtokolta az uradalmat vagy valamely szolgáltatást. Ez utóbbi esetben sértetlenné vált a birtokjog, nem volt megtámadható, nem lehetett visszavonni. Ily módon került ki például teljesen Kismarton, Fraknó és Kabold uradalma 1626-tól, vagy Borostyánkő 1636-ban az alsó-ausztriai kamarai felügyelet alól. Úgy tűnik ki azonban, hogy két város - Kismarton és Kőszeg - korai, 1572-ben végbement kamarai kezelése is az uradalmaktól való elkülönítéssel függött össze, mivel ezt követően már egyik sem került magánföldesúri, így zálogbirtokosi függésbe. Nem hallgatható el, hogy a nyugat-magyarországi zálogbirtokok 15-17. századi újnemessége egymással szoros rokoni kapcsolatokba került. A Baumkircher-Grafeneck-Pottendorf-Zinzendorf rokonság, a Prüschenk (Hardegg)-Fürst családi kapcsolat, továbbá a Weispriach-Teufel-Csoron-Nádasdy rokonság igen jó példa erre. Ezek a kapcsolatok a rendi expanzió részét képezték. Csak a Habsburg-fejedelmi abszolutizmus tudta ezeket kontroll alá vonni hol politikai, hol adminisztratív eszközökkel. Baumkircher esete kivételesnek számított, de az 1471. évi Grafeneck-Fronauer-vezette felkelést, vagy a Mátyáshoz történő átpártolást ez váltotta ki.

202 Amikor Mátyás király később, 1486-ban Ulrich I. von Grafenecknek ajánlotta Kismartont, lényegében ugyanazt az utat járta, mint III. Frigyes: zálogbirtokkal kívánta lekötelezni az alsó-ausztriai rendek egyik kiemelkedő képviselőjét. Mint láttuk, 1563-ban Kabold a Weispriach-Csoron rokonságon belül cserélt gazdát. Az Alsó-Ausztriai Kamara ekkor revízió alá vette az uradalmat, mert Weispriach nem fizette a tartományi terheket, és ennélfogva nem is szerepelt a „Gültbuch"okban, és a „Steuerfassion"-okban (adóregiszterekben). így a kamara szerint Kabold császári zálogbirtok volt és nem a Weispriach-Csoron család saját birtoka.

203 Tanulságos ez az eset azért is, mert külön kell választani az érdekellentéteket egyfelől a bécsi kamara és alsó-ausztriai rendek, másfelől az alsó-ausztriai és a magyar rendek között. Az udvar szerint a zálogbirtok a főhercegi javak része volt, kezelése így kamarai feladat - Haller-Reiffenstein, 1992. 139. p. '

3 Ernst, 1963c. 18. p. 53