Bariska István: A szent koronáért elzálogosított nyugat-magyarország 1447-1647 - Archívum Comitatus Castriferrei 2. (Szombathely, 2007)

Záloghelyek és a történeti irodalom - Otto Brunner 15-17. századi Közép-Európa-elemzése

értette. Nemcsak fejlődésében, hanem összefüggéseiben is vizsgálta a nyugat-magyaror­szági - szóhasználata szerint mindvégig burgenlandinak nevezett - térséget. Ahol egyéb­ként az elzálogosított uradalmak is találhatók. Ehhez képest nevezte a Habsburgok bur­gundiai és spanyol érdekeltségeit a nyugati politika részének. Szűkebb értelemben is hasz­nálta a kifejezést. Példának okáért III. Frigyes mozgástere jobbára az örökös tartományok keleti felére korlátozódott, míg fia I. Miksa nyugatra, azaz Tirolra, továbbá a délnémet vá­rosokra is kiterjesztette azt. III. Frigyest az egyszerűség kedvéért mindvégig így fogjuk ne­vezni. Csak ott hívjuk Habsburg Frigyesnek, ahol ez indokolt. Brunner nem hagyott kétsé­get afelől, hogy III. Frigyes mindenekelőtt keleti törekvései területi nyereséghez juttatta a Habsburgok Lipót-ágának stájer leágazását, míg Miksa a megszerzett területek kormányzati reformját sürgette. Persze a fejedelmi abszolutizmus jegyében végrehajtandó kormányzati reformra már csak I. Ferdinándnak lesz módja, de ezt - szemben például az örökös tarto­mányokkal - Magyarországon nem tudta érvényesítem. Természetesen Brunner számára sem a 15. századdal kezdődött a Habsburgok délkeleti politikájának története, ennek előzményét is részletesen bemutatta. Ezt a korszakot legutóbb Barta János foglalta össze. 24 Brunner nem hallgatott el semmit, és nem járta az Aull-féle utat. A térség tör­ténetének inkább a bonyolultságát emelte ki. Miért fontos ez a tanulmány? Azt hisszük, jobb, ha a nyugat-magyarországi zálogbirtokok sorsára vonatkozóan közelítjük meg a szerző mondanivalóját. Annak ellenére, hogy csak közép-európai és európai távlatokból hajlandó az említett kistérséggel foglakozni. A szerző elemzésének igen fontos megállapítása, hogy Habsburg II. Albert halála után a Habsburgok Lipót-ága került a helyére. Ez annyiban léptékváltás, hogy a Lipót-féle és III. Frigyes stájer ága hangsúlyosan területszerző volt. V. László kiskorúsága idején először gyámsági kormányzás révén jutott Felső- és Alsó-Ausztriához, majd László király és VI. Albert halálát köve­tően végleg meg is szerezte azt. így a 15. században különböző jogcímen - zálog, vásár­lás, foglalás - megszerzett nyugat-magyarországi birtokok közvetlen szomszédságába és kezelésébe jutott. A Lipót-ág stájer elágazásának ausztriai és a nyugat-magyarországi területszerzései között okozati összefüggések voltak. Ez utóbbiak pedig III. Frigyes ke­leti politikája támaszpontjai lettek. Frigyes ebben a térségben találta meg 1459-ben a magyarországi királyválasztó nemességét is. A másik szempont, amelyre valóban érdemes odafigyelni, az a Frigyesnek szol­gálatot teljesítő stájer, osztrák, sváb, cseh zsoldosvezérek - így Baumkircher, Grafenegg (Grafeneck), Weispriach, Pottendorf - megjelenése volt. Frigyes ugyanis gyakran a burgenlandi, azaz a nyugat-magyarországi zálogjövedelmekkel elégítette ki őket. A zsoldosszolgálat jellege azonban azt is megengedte, hogy akár ellenfeleihez is elszegőd­jenek. Sőt a magánköveteléseknek a német jogban ismert „Fehderecht", vagyis a fegy­veres érvényesítési joga ettől függetlenül is szembeállíthatta őket urukkal. Brunner kü­lön utalt arra, hogy a fent leírt folyamatban a határ két oldalán birtokos (zálogbirtokos) nemesség között egyre erősebbek lettek a kapcsolatok. 24 Barta, 2000. 45-54. p. 19

Next

/
Thumbnails
Contents