Bariska István: A szent koronáért elzálogosított nyugat-magyarország 1447-1647 - Archívum Comitatus Castriferrei 2. (Szombathely, 2007)

Záloghelyek és a történeti irodalom - Otto Aull a záloghelyek történeti kérdéseiről

Továbbá olyanokét - az 1463. évi soproni és az 1491-ben aláírt pozsonyi békeszerződésekét -, amelyek a Habsburgok nyugat-magyarországi foglalásait hosszú időre állandósították.

13 Aull az elsők közé tartozott, aki az elemzéseiben Nyugat-Magyarországot visszamenőlegesen és habozás nélkül Burgenlanddal helyettesítette he. Eljárását igazán a szövegközléseket követő tanulmányból érthetjük meg. Az osztrák-magyar politikai kapcsolatok történetét összefoglaló munkájából ugyanis kellőképpen világossá válik az aktuálpolitikai szándék.

14 Ebből a szemléleti csapdahelyzetből elég nehéz kijutni. Ez Otto Aullnak, a bécsújhelyi felsőiskola igazgató-tanárának sem sikerült. Mégsem ezért térünk ki rá, hanem sokkal inkább azért, mert először foglalta csokorba a zálogterület történeti problémáit. Bizonyos önkénnyel ugyan, hiszen egyszerre adott és elvett, kimondott és elhallgatott tényeket, eseményeket. Aull a nyugat-magyarországi 15-17. századi zálogterületen az 1491. évi pozsonyi békeszerződésbe foglalt Kismarton, Fraknó (Forchtenstein), Kabold (Kobersdorf), Szarvkő (Hornstein), Rohonc, Borostyánkő (Bernstein) és Kőszeg várait, uradalmait és településeit érti. Igaz, e lista az idők folyamán változott, de éppen ebben a változásban érhető tetten a történeti folyamat. Noha a szerző nem hallgatta el a Babenberg-örökségért folyó harc következményeit sem, a hangsúly az említett, 15. század végi szerződésre esik. Ebben a kérdéskör kapcsán mérlegelte a nyugat-magyarországi foglalásokat, a kölcsönös uralkodói, kormányzói és rendi válaszokat, egyezményeket. Aull a magyar koronára, a magyar trónra és a foglalt területek jövedelmeire irányuló Habsburg-igényekre korlátozta a szerzés jogcímének magyarázatát, és erre szorította le a foglalás jellegét, magán- és államjogi következményeit is. A szerző nem hallgatta el a zálogolt területek visszaválthatóságának kérdéskörét, a terület gazdasági és katonai szerepét sem. Tárgyalta a magyar jogban nem ismert német „Fehderecht"-et, azaz az önvédelmi jog, a fegyveres jogérvényesítés nemesi intézményét is. Eközben kitért a 15. században felnövő stájer, sváb, osztrák, cseh zsoldos-nemességnek abban a zálogtérségben való megjelenésére is, amelynek zálogbirtokosaiként olykor családi szövetségeket alkotva játszottak sokáig főszerepet. Aull - az 1491. évi szerződés szellemét - nem szövegét - idézve két kérdésre koncentrált. Egyfelől az „intra fines regni Hungaria[e]" maradt zálogbirtokok visszaváltásának magyar jogára, a magyar felségjogokra, ezen belül is a törökadóra (passagium generale), a győri püspökség tizedjogára és egyházi bíráskodására. Másfelől pedig arra, hogy a fentieken kívül a császári felségjogok („kaiserliche Hoheitsrechte") tényleges gyakorlásának a nyugat-magyarországi zálogterületen nem volt akadálya. Zárójelben meg kell jegyeznünk, hogy a hazai adóterminusok között nem fordul elő túl gyakran a „passagium generale". Ezt valójában a keresztes hadjáratokra alkalmazták.

13 A pápa által elrendelt hadjáratok egyetemes volta természetesen a török elleni hadjáratokra is vonatkozott. Innen származik az erre a célra kivetett adó is, amely a hadjárat céljáról 13 Aull, 1930a.; Aull, 1930b. 14 Aull, 1930c. 15 Bárral, 1901. 475. p. [6