Horváth M. Ferenc: Váci végrendeletek III. (1729-)1771-1785(-1825) - Váci Történelmi Tár 8. (Vác, 2014)

Végrendeletek

Elsőben is lelkemet az élő Istennek, kitől az eredetit vette, testemet pedig­len az föld gyomrának rendelem. 2. Temetésemre rendelek tizenöt rénus forintokat, olyformán azt is, hogy szentmise szolgálatokra fordíttassanak. 3. Feleségemnek húsz forintokat testálok amellett még, midőn eljegyzet- tem volna magamnak hitvestársul, nekie móringoltam. 4. Mi illeti az többi javaimat, úgymind szőlőt és kertet, azon kívül az pinzen, mely fiamnak vagyon, feleségemnek és Boris nevű leányká­nak hagyom oly móddal, hogy azon pinzt, amely fiamnál vagyon, abbúl apródonként élhessenek. Mi illeti szőlőnek és kertnek hasznát, azt is együtt költsék el, hogy ha pediglen feleségem jövendőben fér[j]hez menne, tehát az szőlőm Boris nevű leánykámnak adattasson, és annak örökösen általadom, úgy az feleségemnek az kertet hozzám való hívségéért nekie testálom. 5. Minthogy pediglen Tamás fiamnak Pap-völgy-hegyen (Pap Völgy hegy) levő szőlőmet nekie adtam, és ő aztat 50 forintokon eladta, nemkülönben az házamat úgyszólván fele árban nekie adtam. Mind­ezekre nézve azon okbúi semmit sem rendelek nekie, és teljességgel kirekesztem. Házi aprólékos és szőlőhöz való edényeket feleségem­nek hagyom. Kívánom, hogy ezen szándékom beteljesedjen.I2X Signatum die 4. Maii 1772.128 129 Coram me Joanne Danicz senatore m. p.130 Scriptum per Michaelem Csiky capitularis civitatis jurato notario m. p.131 132 133 A kiilzeten: Testamentaria dispositio Thomae[! Gregorii]1,2 Hegedűs anno 1772. confecta. - [További feljegyzés más kézírással:] Anno 1773. die 18. Septembris lecta est testamentaria dispositio Gregorii Hegedűs.1 3 A kiilzeten: Káptalanvác város zárópecsétje. Kétlapos, eredeti. Lelőhely: VVL V. 1-i Püspökvác Mv. Tan. ir. - Végrendeletek, Keltezés szerint. 128 A végrendelkező aláírása hiányzik. 129 Kelt 1772. május 4-én. 130 Előttem, Danicz János tanácsnok s. k. 131 Lejegyeztetett Csíky Mihály, káptalanváros esküdt jegyzője által s. k. 132 Nyilvánvalóan elírásról van szó. 133 Hegedűs Tamás 1772-ben tett végrendelete - 1773. szeptember 18-án olvastatott Hegedűs Gergely vég­rendelete. 62

Next

/
Thumbnails
Contents