Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)

Bevezetés

A szövegfordítása: A legszentebb és oszthatatlan Szentháromság, az Atya, a Fiú és a Szent­lélek nevében, ámen. Én, Tieffenbrunner Mihály, egykori püspöki udvarmeser, megfontolva az emberi halandóságot, és ennek bizonytalan óráját, elkerülhetetlen eljö­vetelét, elhatároztam, hogy az alul megírt és ehhez felkért tanú urak jelen­létében kevés javaimról végrendeleti úton rendelkezem, és utolsó akarato­mat a következőkkel hagyom hátra, éspedig 1. Szegény lelkemet ajánlom szeretett Urunk kezébe, amely teremtette és megváltotta, testemet azonban átengedem az általános anyának, vagyis a földnek. 2. Rossz helyzetem alapján megillető temetés céljából rendelem a kö­vetkezőket, éspedig oly módon, hogy testemet a tiszteletreméltó páter do­minikánusok kriptájában helyezzék el, és a helyért fizessenek a korábban szokásos 12 forintot. Ft Kr. Kétszeri harangozásért úgy a székesegyházban, mint a páter dominikánusoknál 3 36 A tiszteletreméltó városi plébános úrnak és a kántornak 1 30 3. Szegény lelkemért 24 szentmisére a tiszteletreméltó páter dominikánusoknak 12 ­A tiszteletreméltó ferences atyáknak 8 szentmisére 4 ­A tiszteletreméltó piarista atyáknak 8 szentmisére 4 ­A Kálvária-hegyen szegény lelkemért mondandó 6 szentmi­sére 3 ­Három szentmisére a Rókus-kápolnának 1 30 A szegény embereknek a temetés után osszanak lei 2 ­A koporsóra, a vitellel együtt 3 75 A Szent Rózsafüzér Társulatnak rendelek 1 ­A mondott társulatnak a szentségtartó viteléért 1 30 4. A kútnál lévő Miasszonyunk kápolnájának rendelek 4 ­7 font viaszgyertyát a temetéskor az oltárra és a kíséretnek 6 ­5. Ami az egyebekre vonatkozik, és halálom után készpénzben megma­rad, a felét szolgáltassák szegény lelkemért szentmisékre. A másik fele le­gyen a férjezett háziasszonyomé és a gyerekeié, ami fáradozásásokat tett, amiket nekem nyújtott. Nem kevésbé ugyancsak nekik rendelem a két evőkészletet, az ezüstké­sekkel és a tizenkét kanállal együtt, a rossz ágyneműmet is minden tarto­zékával és minden csekélyke ruhámat. Szóról szóra ez az én utolsó megfontolt akaratom, ami mindenben és minden pontjában hiánytalanul teljesüljön, és ha ez a rendelkezés nem ér­vényesül formális végrendeletként, legyen érvényes mint fiókvégrendelet, 231

Next

/
Thumbnails
Contents