Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)
Bevezetés
Л latin szövegfordítása: Mindent Isten nagyobb dicsőségére. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, ámen. Mivel én, szánalmas és szerencsétlen ember, mindenki közt a legnagyobb bűnös vagyok, magamnak a másnapot is alig merhetem megígérni. Először és mindenek előtt ajánlom lelkemet a teremtő Úristennek, megváltónak és megszentelőnek, alti engem sok megpróbáltatás által a keresztfán drága vére által megváltott. Másodszor testemet a földben rothadásnak és férgeknek, és kérem, hogy Szent Rókus kápolnájában legyen eltemetve, és esedezem rokonaimnak vagy különösen testamentárius uramnak, Abrahámffy Lászlónak, nemes Pest, Pilis és Solt törvényesen egyesült vármegyék esküdtjének és perbéli biztosnak, hogy fekete nadrágban, mezítláb temettessek el, mivel anyám méhéből is mezítelen jöttem elő, ezért mezítelenül is akarok visszatérni. Harmadszor, az eltelt 83 év alatt semmit sem tettem a jó munkának Ft szerencséje [nélkül], ezért most és rögtön ezen végrendelet rendjében hagyok temetésemre szentmisével együtt ötven rajnai forintot, azaz 50 mivel 40 forint a szentmisékre számoltatik és 10-et a temetésre elégnek gondolok Ezután a tisztelendő ferences atyáknak szentmisékre 10 A tisztelendő váci piarista atyáknak szentmisékre tízet 10 A tisztelendő váci domonkos atyáknak hasonlóan tíz forintot szentmisékre, azaz 10 A váci Szentháromság Kongregációnak tíz forintot, azaz 10 A váci piaristák Szűz Mária Kongregációjának tíz forintot, úgy pedig, hogy azon tápláló, szövetséges társaságom tagjai engem, ha az iskolájuk virágzik, temetésem alkalmával poraimat elkísérni és lelkem enyhüléséért egy szentmisét megfizetni ne utasítsanak el. 10 Az angyali Szent Ferenc atyánk Kongregációjának tíz forintot, azaz 10 Szent József, Jézus Krisztus, megváltóm gondviselőjének Kongre- 10 gációjának tíz forintot, azaz A mennyei Szűz Mária Vác alsóvárosi kápolnájának907 tíz forin- 10 tot, azaz A váci kálváriának tíz forintot, azaz 10 Szent Rókus, Sebestyén és Rozália kápolnájának 10 Szent Mihály arkangyal kisváci kápolnájának tíz forintot, azaz 10 A Szent Kereszt spinyéri kápolnájának tíz forintot, azaz 10 A szegény és szűkölködő tanulóknak, akiket gyakran pirongattam, küldök vigasztalásul négy forintot, azaz 4 A sződi egyháznak tíz forintot, azaz 10 907 Hétkápolna 409