Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény I. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)

GYARMATI GYÖRGY: Váci krónika az 1956-os forradalomról

gyobb megértésben dolgozik együtt", a másnapi megyei értekezleten már az a homlokegyenest ellenkező álláspont érvényesült, hogy a városi munkástanács elnöke (Lehőcz János) illegitim, s „Vácott ilyen ellenforradalmi emberek vezetik a munkástanácsot." Az eset annak az országos szintű huzakodásnak az első - Vácot is érintő - lecsapódása volt, ami a munkástanácsok és a Kádár-kormány között november-december fordulójától kezdődően fordult végletes szembeállásba. Noha Vácott korántsem volt olyan markáns a munkástanácsi mozgalom, mint mondjuk a nógrádi, komáromi bányavidék egyes városaiban vagy Csepelen, az MSZMP vezetésében felülkerekedő intranzigencia általánosan deklarálta törvénytelennek, ellenforradalminak a munkástanácsokat azzal arányban, ahogy éppen ugyanezen időtől kezdve - megszervezte saját különböző fegyveres tisztogató alakulatait. A volt pártmunkásokból, ávósokból, rendőrtisztekből szervezett tiszti különítmények, illetve fegyveres karhatalmi alakulatok - melyet a köznyelv téli egyen-mundérjuk alapján csak pufajkasoknak hívott - egyre több helyen vertek szét tüntetést, hurcoltak el munkástanácsi vezetőket, illetve változtatták vérfürdővé különböző demonstrációk helyszínét. A Budapesti Központi Munkástanács december 8-i ülése után még a váciak is értekezletet tartottak, s deklarálták csatlakozásukat az ott elfogadott újabb hat pontos határozathoz. S amikor újabb három nap elteltével, december 11-én elhurcolták a központi munkástanács két legismertebb vezetőjét, Bali Sándort és Rácz Sándort, a munkástanácsok másnapi váci gyűlésén már a munka felvételéről, illetve folytatásáról határoztak. Tíz nap múltán pedig már az első számú helyi munkástanácsi vezető is „kapitulált" - virágnyelven. „A forradalom vihara után most ismét kisütött a nap és szinte isszuk az új jövő ígéretét." - írta Lehőcz az Új Váci Napló december 21-i számában, így folytatva: „az élet fittyet hányva a naptárnak, újra sarjad a romok alól, mint az első hóvirág a hótakaró alól." A helyi munkástanácsok többsége a továbbiakban leginkább valamiféle üzemi szociális-kulturális „szakszervezeti" formációként funkcionált. A Lehőcz Jánostól idézett idill-piktúrához képest sokkal inkább egyik munkástanácsi társának néhány nappal korábbi szavai tükrözték a közhangulatot, de ez - akkoriban - nem kerülhetett nyilvánosságra: „az emberek általában félnek."

70 Majd egyre többen elkezdhettek nemcsak „általában", hanem konkrétan is félni - midőn az új év beköszöntével egyre kiterjedtebben és szisztematikusabban kezdett el működni a megtorlás gépezete... A helyi tanácsvezetés és az MSZMP városi szervezetének helyzetértékeléseiben, beszámolóiban - hűen követve az országos pártvezetés retorikájának keményedését - fokozatosan vált egyre inkább minden „ellenforradalmivá", ami az 1956. október 23-át követő hónapban történt. 1957 márciusától pedig - miután a MUK (Márciusban Újra Kezdjük) vágyálomnak bizonyult - magabiztosan törölték a pártos legendáriumok az októberi robbanást kiváltó okok közül a Rákosi rémuralmára való (kezdetben rituális) visszautalásokat. Helyébe lépett a Nagy Imre-Losonczy Géza névpárhoz illesztett „ellenforradalmi csoport" bünlajstroFedor Judit hozzászólása a Váci Osszüzemi Forradalmi Munkástanács 1956. december 8-i ülésén. (PML PMB ir. 362/1958.)