Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény I. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)

FORRÁSOK (1-324.)

43. (1956. október 26.) Kiss László nyilatkozata a Váci Húsipari Vállalat segélyadományáról Nyilatkozat Alulírott kijelentem, hogy 1956. október 26-án, a reggeli órákban egy papírzsák­ban tepertőt és egy papírzsákban kolbászt átvettem Félegyházi István[tól] és Poráts Józseftől mint a vágóhídi dolgozók segélyadományát a budapesti kórhá­zak javára. A fenti húsárukat az újpesti Árpád Kórházba egy budapesti vöröske­resztes autó beszállította 1956. október 27-én. Ezen nyilatkozatomat Poráts Jó­zsefkérésére adtam 1958. január 26-án, mert állítása szerint azzal vádolják, hogy a fenti húsárukat saját céljaira használta fel. Félegyházi Istvánt és Poráts Józsefet az említett eset előtt nem ismertem, és ezután sem volt velük semmiféle össze­köttetésem. Ezen nyilatkozatomat kizárólag a fent említett húsárukra tettem. Más célra felhasználni nem lehet, csak a Poráts-ügyben. Vác, 1958. január hó 26-án Kiss László Vác, Ifjúság tér 2. PML Pest Megyei Bíróság ir. 667/1959. Egyoldalas, kézzel írt eredeti, aláírással hitelesített. 44. 1956. október 27. Kristóf Béla visszaemlékezése a nap eseményeire Október 27., szombat A város védelmének megszervezéséhez szükség volt a helybeli katonaság segít­ségére is. Ezért a bizottság meghívta az itt állomásozó tüzéregység parancsnokát, Tóth István őrnagyot az ülésére. A másik katonai egység a híradóiskola volt, de ennek a parancsnoka, Gerencsér őrnagy már az előbbiekben többször bebizonyí­totta a szabadságharc elleni magatartását. Természetesen a bizottság szükségte­lennek tartotta meghívását. A bizottság és később a városháza előtt összejött kb. 5 ezer főt kitevő tömeg jelenlétében Tóth őrnagy kijelentette, hogy támogatni akarja a szabadságért folyó küzdelmet, ezért tisztjeivel és honvédjeivel együtt a forradalom szent ügye mellé áll. Ezt az ígéretét tettekkel is akarja bizonyítani. Teljesíti a bizottság és a lakos­ság kívánságát, és intézkedéseket tesz a máriaudvari orosz üzemanyagraktár elfoglalására. Innen történik ugyanis a fővárosban harcoló szovjet páncélos erők üzemanyag-ellátása. Még aznap éjjel páncéltörő ágyúkat vonultatott a raktár köré és az összes hozzá vezető utakat lezárta. Sajnos a tervből nem lettj semmi, mert másnap hajnalban nehéz szovjet páncélosok érkeztek és védelmi gyűrűt állítottak fel a telep körül. A magyar katonák és szabadságharcosok vonalát hátrább kellett

Next

/
Thumbnails
Contents