Vörös Károly: A Váci Református Egyház históriás könyve, 1783-1827, 1844-1847; A Váci Református Gyülekezet története. Prédikáció a református templom felavatásának százéves évfordulóján. Vác, 1885 - Váci levéltári füzetek 1. (Vác, 2009)
Előszó
A középkorban Vác két közigazgatási megye, Nógrád és Pest megye határán állt, és az előbbihez tartozott. Annak is az úgynevezett kis-nógrádi részén feküdt, melynek területe, települései nem az esztergomi főegyházmegyéhez, hanem a váci püspökséghez tartoztak. Vác a törökkor alatt már az egyesült Pest-Pilis-Solt megye, majd az 1876-ban megszervezett Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye északi „határvárosa", és ezt a pozícióját egészen 1950-ig megőrizte. Az „új" Pest megye határa északra tolódott ki, Vác eltávolodott az országhatártól, és így alközponti szerepe mint járási székhely több évtizedre felértékelődött, vonzásköre pedig tovább nőtt az 1970-es évek közepétől, amikor a megszűnt Szobi járás területét is a Váci járáshoz csatolták. A 20. század utolsó évtizedétől egy másik folyamat is megfigyelhető. Meggyorsult a főváros körüli agglomerációs terület növekedése, mivel egyre többen hagyták el Budapestet és költöztek a fővárost körülölelő övezetbe. Ehhez azonban városunk - statisztikailag igen, de gyakorlatilag - alig-alig illeszkedik, annak csak a határán „billeg". Ahhoz ugyanis elegendő munkapiaci háttérrel rendelkezik Vác - kivéve a főváros nyújtotta előnyösebb munkalehetőségeket -, hogy lakóinak nagy része helyben találjon munkát, és ne kelljen ingázniuk. Ezért a város nem vált „alvótelepüléssé", bár ez a folyamat valamelyest felerősödött a helyi nagyüzemek 1990 után történt megszűnésével. A város így megőrizte korábbi arcvonásait, igaz, zártságát is, ugyanis az 1990 után eltelt közel két évtizedben több okból sem vállalt fel befogadó szerepet. Népessége két évtized alatt sem növekedett jelentősen, sőt azon agglomerációs települések közé tartozik, amelynek lakossági száma csökkent 2001-ig, s csak az ezt követő esztendőkben emelkedett ismét csekély mértékben. A város kulturális, szellemi élete, hagyományai szempontjából is több világ határán áll. E tekintetben nem kötődött a múltban s nem kapcsolódik a jelenben sem a Dunántúlhoz, sem a palóc nógrádi tájakhoz, sem a síkvidéki alföldi kultúrákhoz. Ugyanakkor mindegyik hatott rá. Püspökei révén részben „hozott" külföldi minták alapján fejlődött: a tatárjárás után a város északi részén német betelepülők új várost (Vác-Németváros) alapítottak, Báthori Miklós külföldi mesterek segítségével újítatta meg a püspöki vár épületeit reneszánsz stílusban, még később egy francia építész forradalmian új elképzelése szerint épült fel az új székesegyház Migazzi Kristóf püspök idején. Vác többször is azon a határon állt, hogy döntenie kellett, milyen irányban, milyen mértékben fejlődjön tovább, ami nemcsak további jogállását, hanem nagyságrendjét is meghatározta volna. így a 18. század folyamán örök téma, vita és küzdelem tárgya volt, legyen-e mezővárosból szabad királyi város? Ez azonban elsősorban nem akarat kérdése volt, hiszen a kiváltságos állapot eléréséhez, a földesúri jogok megváltásához szükséges anyagiakat nem tudta előteremteni.
