Vörös Károly: A Váci Református Egyház históriás könyve, 1783-1827, 1844-1847; A Váci Református Gyülekezet története. Prédikáció a református templom felavatásának százéves évfordulóján. Vác, 1885 - Váci levéltári füzetek 1. (Vác, 2009)
Előszó
A majd' másfél évszázados pereskedés 1840-ben annyi eredményt hozott ugyan, hogy megyei közgyűlési határozat biztosította azt a jog- és hatáskört, amit Vác amúgy is gyakorolt, és rendezett tanácsú város lett. (Az a tény, hogy Vác 1929-től a megyei városok közé tartozott - nem jelentette azt, hogy a megyékhez hasonló jogokkal bírt, hiszen ezekkel a volt szabad királyi városok egy része, az úgynevezett törvényhatósági jogú városok rendelkeztek - nem okozott sem vissza-, sem előrelépést; státusa továbbra is a korábbi szinten maradt.) A 20. század végén, a 21. század elején ismét felmerült a kérdés, hogy a jogszabályok által meghatározott limitet átlépje-e, és bizonyos mennyiségi növekedés árán legyen-e megyei jogú város? Az új minőséghez a kellő szintet nem tudta felmutatni, de inkább azt állíthatjuk, nem is akart e rangra emelkedni. Míg a 18. századtól kezdve többször is a határán állt annak a város, hogy helyben felsőfokú intézmény létesüljön - a 18. században a Teréziánum és a Pesti Egyetem, a 19. században a Ludovika Akadémia, a 20. század második évtizedének végén tanítóképző intézet -, ez irányú törekvései vagy eredménytelenek voltak, vagy csak átmeneti sikert hoztak. Csak a 20. század végétől működött a közelmúltig egy számítástechnikai főiskola kihelyezett tagozata, s úgy tűnik, a 21. század elején véglegesen telepedett le itt a katolikus főiskola. A 20. század második felében városunkat is utolérte a szocialista iparosítás, és a munkaerő-bevándorlás következtében majdnem megkétszereződött a város lakossága. A város hagyományosan konzervatív, belső értékeit őrző-védő lakossága mellett megjelentek a betelepülők, a „gyüttmentek", akik egészen más kultúrát, sok esetben gyökerüket vesztve kulturálatlanságot hoztak a városba. Vác a polgári értékrend és az új, „szocialista" kultúra határai között vívódott. Napjainkban ez az éles határvonal halványodik, eltűnőben van. Ennek oka az 1989-1990-es rendszerváltozás minden hatásán túl egyrészt az, hogy a betelepültek nagy része, főként az alacsonyabb végzettségűek, elérve a nyugdíjas korhatárt, egyre kevésbé játszanak szerepet a köz- és a kulturális életben, másrészt a felsőfokú végzettségűek, az értelmiség száma nemcsak abszolút, hanem relatív mértékben is emelkedett, új oktatási és kulturális intézmények létesültek, és a kulturális életben egyre nagyobb az igény a minőségi kínálat iránt. Hatásaiban ma még felmérhetetlen, hogy Európa nagy részén gyakorlatilag megszűntek az országhatárok, és ez kihat mind a politikai, mind a gazdasági és a kulturális életre, az országos és a helyi szintű kapcsolatokra. Valószínű, hogy mindezek következtében csak néhány évtized elteltével alakul ki a város új szellemi arculata. Ezt a folyamatot kívánjuk befolyásolni a magunk eszközeivel oly módon, hogy felmutatjuk a város múltbéli értékeit, és ezzel segítjük önmaga meghatározását, „kitalálását".
