Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)
Tartalom
VAC A TOROKKORBAN 97 sem volt melléképületnek, sütőháznak, istállónak, csűrnek vagy kútnak. A középkori német város nagyobb, északiészakkeleti része a magyaroké maradt. Ők lakták a főutca, a Nagy utcáról elnevezett negyed nagyobb részét. Északon az utca túlnyúlt a városfalon, és rendületlenül továbbterjeszkedett, az 1562. évi adó- és népességösszeírástól eltelt évtized alatt vagy tucatnyi ház épült a városfalon kívül. Teljesen magyar tulajdonban maradtak a piactér ingatlanai, itt az iszlámra áttért Taligás Hajdar házán kívül csak alapítványi házak, boltok, házhelyek kerültek muszlim kézre. A piactértől északkeletre tehető Kis utca nevű mahalle keresztény háztulajdonosai közé egyetlen muszlim keveredett. A tőle délre fekvő Sáros utca negyedet és a valószínűleg már a városfalon kívül elterülő Lökös utca mahallét csak magyarok lakták. A VÁROS SZÍNES TÁRSADALMA Az etnikumok és a vallások elkülönülése tehát már 1570-ben jócskán előrehaladt, a városnak a vártól induló és a Dunával határos délnyugati részét zömmel muszlimok és katonai szolgálatban álló pravoszláv balkániak, északkeleti felét zömmel magyarok lakták. A német város középkori fala és árka a jelek szerint még megvolt, de omladozva és gondozatlanul. Úgy látszik, hogy az új muszlim negyedeket döngölt palánkfallal vették körül. A város katolikus, ortodox és muszlim, magyar, német, balkáni és török lakói eltérő kultúrákat képviseltek, azt gondolhatnánk, hogy ez a tarkaság az utcák és a terek képét, az épületeket, a boltokat, az öltözködést, a szokásokat, röviden: az életmódot ezerfélére formálta. Valószínűleg nem így volt. A magyarok és - ha valóban maradt belőlük - a németek élete már nem különbözött, a hódítók pedig, lévén többségükben balkániak, nem képviseltek igazi muszlim kultúrát. Azt, hogy az uralkodó vallás az iszlám lett, persze nem hagyták elfelejteni. A várbeli dzsámi és a városbeli két mecset minaretjeiből naponta ötször szállt szerte az arab nyelvű ének, amellyel a müezzin a híveket a kötelező ima idejére figyelmeztette. A kortársak sok rosszat írtak a pravoszlávból muszlimmá vedlett emberek hitbeli buzgalmáról, de azért péntekenként biztosan hosszú menetben igyekeztek a várba, hogy jelen legyenek a Szulejmán-dzsámi ünnepi istentiszteletén. Vasárnap a magyarok vonultak szerte a városból a piactéri templomba, s amíg odabent imádkoztak, beszűrődött hozzájuk a templom falához ragasztott boltok előtti zsivaj, amint a mészárosok inkább szerbül, mint törökül a legyektől is kedvelt juhhúst magasztalták. Az újsütetű muszlimok társadalmában sem a Balkánon, sem a még távolabbi Magyarországon nem találunk meg egy sor olyan ismérvet, amely az iszlámot jellemző közhelyként él a tudatunkban. A legmagasabban trónoló kormányzókon kívül senki nem tartott háremet, az egy-kétszobás házacskákban nem rajcsúrozott seregnyi gyerek. A nők nem bugyolálták be magukat tetőtől talpig, s a férfiak buzgón boroztak, ahogy abban a korban mindenki. Az utcákon bűzlött a kidobált házi szemét, csak erős eső tisztította el. Ez sem helyi specialitás, az idő tájt nyugat és kelet városai általában mocskosak voltak. Az utcákon élénk élet folyt, a jövés-menés már csak azért sem szünetelhetett, mert kútja kevés családnak volt, a többség a Dunára járt vízért, ott mosta a ruhát és a lovat. MENJÜNK A PIACRA, A VÁSÁRBA, ÉS VÁSÁROLJUNK! A nyüzsgés a heti piacok és éves vásárok napjain tetőzött. A városból, a vámhelyből és a környék falvaiból befolyó bevételekről 1546 és Utazás a 16. században
