Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)
Tartalom
VÁC A TÖRÖKKORBAN 95 Törökök magyar rabokat kísérnek város rájái [adófizető lakói] bírják, s mivel most is szükségük van rá, bírják tovább is. Kérésükre írás adatott nekik, hogy ebben senki ne háborgassa őket." Az egyházi intézmények elmenekülése után a városban kevés pap maradt, pedig az oszmán törvények őket is kiemelték a köznépből, csökkentett adót kívántak tőlük. Az első összeírás idején, 1546-ban Ferenc pap gondozta a váciak lelkét, aki azonban hamarosan Kosdra költözött, helyére Gergely lépett. 1570 körül Ferenc és Vince voltak a váciak papjai. Már az eddigiekből is látszik, hogy Vác törökkori lakossága etnikailag és vallásilag igencsak vegyes volt, pedig néhány kisebb népcsoportról még nem is esett szó. Idézzük vissza: a hódítók többsége muszlim volt, ám nagyrészt balkáni születésű; a keresztény őslakosság megmagyarított nevű, elmagyarosodóban lévő németekből és magyarokból állt, a környékről betelepedők zöme nyilván magyar volt. A muszlim hódítók szolgálatában olyan balkániak, mindenekelőtt szerbek és bosnyákok is érkeztek, akik megtartották pravoszláv hitüket. Jó néhány katolikus szláv család is élt a városban, azok, akiknek Cseh és Tót volt a családnevük, ők őslakosnak számítanak, mert már az első összeírásban fellelhetők. Végül 1559-ben kisszámú cigány közösséget is összeírtak, hét családfőt, akikből kettő már áttért az iszlámra, ötük neve balkáni eredetet mutat. Nem könnyű a népeknek és a vallásoknak ebben az elegyében kiigazodni, és reménytelen kísérlet felbecsülni az együtt élő etnikumok nagyságát. Egymásra gyakorolt hatásukból viszont megragadhatunk valamennyit. A hatásokból természetesen azok voltak legerősebbek, amelyek az őslakosokhoz és a hódítókhoz vonzották a többieket. Az ismeretlen számú, helyben maradt német elmagyarosodását már láttuk, de az, hogy ebből mennyi tényleges és mennyi névleges, felmérhetetlen. A hódítók azzal hatottak, hogy ők határozták meg az életet, megélhetést és érvényesülést kínáltak. Azt, hogy ezzel hányán éltek, nem tudjuk; csak azok az emberek tűnnek szembe, ők sem mind, akik a török szolgálat mellett az iszlámra is áttértek. A balkániak és a cigányok között erős volt az iszlamizálás, a magyarok körében összehasonlíthatatlanul kisebb, de előfordult. Az áttért férfi vagy asszony az új hitben új, muszlim nevet kapott; a katonának szegődök apai neve mindig Abdullah lett. A budai tartomány várainak 1557-ben vezetett zsoldlistája számolt be arról, hogy egy váci magyar fiú korábban egy rangos török ember, Merni bég rabságába esett, aki azután felszabadította; a fiú szabadsága áraként áttért az iszlámra, neve Perváne Abdullah lett, és gyalogos várvédőnek szegődött Drégely várába. Vác 1570 körüli házösszeírásából megtudjuk, hogy apja váci őslakos volt, Csiszár Jánosnak hívták, s háza örökségképpen Pervánéra szállt. A város háztulajdonosai között még három áttért magyar tűnik fel. Az egyik szintén katona lehetett, Ferhád Abdullah, akit az írnok „madzsar"-nak, azaz magyarnak állított, a másik Taligás Hajdar, aki nem lévén katona megtartotta magyar ragadványnevét. A harmadik ember különlegesség. Hüszejn Lakosnak hívták, és a török zsoldlisták tanúsága szerint a hódoltság három várában is védte a szultán birodalmát. 1557-ben Tatán szolgált a Vácról odaküldött katonák között, a következő évben azonban már visszahelyeztette magát Vácra, ahol a lovasok tizedese. Még ugyanebben az évben áttették Nógrádba, de magas pártfogója segítségével újra hazaverekedte magát, legkésőbb 1573-ban ismét váci lovas tizedes
