Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)
Tartalom
70 VÁC ÉS EMLÉKEI A KÉSEI KÖZÉPKORBAN (1 301 -1526) mítottak. Vácot a középkorban mindig városnak, latinul c/Wfasnak hívták, de nem azért, mert lakói kivételezett helyzetben éltek, hanem mert püspöki székhely volt. A világi és az egyházi jog a középkorban ugyanis különbözőképpen gondolkodott a városokról. Az egyházi jog szerint Vác civitas volt, mert ott székelt a püspök, a fővárost, Budát azonban csupán oppidumnak nevezték. A világi jogban fordított volt a helyzet: ott Buda számított igazi városnak, civitasnak, ezt a korabeli magyar nyelv kulcsos városnak mondta, és Vácot csupán oppidumnak, amit Magyarországon mezővárosnak fordítottak. Kulcsos város és a mezőváros szavak a város külső megjelenésére utaltak. Az előbbi azért érdemelte ki e nevet, mert fallal övezték, és csak kapukon keresztül lehetett bejutni, az utóbbi pedig azért, mert nem voltak falai, a házak után a mezők következtek. Vác esetében - így volt ez több más püspöki székhelyen is - a mezőváros azonban csak jogi kategória lehetett, hiszen valójában voltak falai. A középkor túlnyomórészt írástudatlan társadalma számára szimbólumok segítették az eliga--niiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii zodást a világban, a vám jele pedig a vámszedő helyen kifüggesztett kerék, az ún. vámkerék volt. A három püspöki településen tettek ki ilyet: Vácon, Nógrádon és Kosdon, ezek közül is természetesen a váci vám volt a legjelentősebb. Nemcsak azoktól szedtek vámot, akik a piacon vagy az éves vásárokon rakták ki portékájukat, hanem azoktól is, akik átutaztak a rajta. A városba beérkező kereskedőket országúton és hajón is megvámolták, a vám bevételei a püspököt illették. A gyakran a királyi udvarban tartózkodó püspökök csak ritkán szóltak bele közvetlenül a város életébe, a földesúri hatalmat a várnagy képviselte. A várnagyi tisztség nem katonai feladatot jelentett, hanem elsősorban gazdaságit, már csak azért is, mert igazi váci várról legfeljebb csak a korszak legvégén beszélhetünk. A várnagy képviselte urát a fővesztéssel járó nagyobb ügyekben a városi bíróságon, ő elnökölt az úriszéken, neki adta át a város és a többi püspöki falu az adóját, ő felelt a váci vám behajtásáért is. A várnagyi alkalmazás fizetéssel járt, ráadásul jó kapcsolatokra is szert lehetett ennek segítségével tenni. Tudunk olyan nemesemberről, aki korábban váci várnagy volt, 1524-ben aztán Nógrád megye alispánja lett. A püspök azonban azt nevezett ki várnagyának, akit akart; ismerünk egy Csengeri Péter nevű pesti polgárt is, aki ezt a tisztséget viselte. A püspök egyszerre volt a váciak földesura és főpapja, ez azonban nem jelentette azt, hogy feltétlenül alávetették volna magukat akaratának. Valamikor az 1480-as években mindkét város - azaz Vác-Német- és Magyarváros - megtagadta az engedelmességet Báthori Miklós püspöknek. Valószínűleg nem a váci polgárok önálló akciójáról volt szó, ebben az évtizedben a püspök ugyanis Mátyás királlyal is szembekerült, aki rövid ideig még a jövedelmek felét is elvette Báthoritól, így lehet, hogy csupán a királyi egyházpolitika helyi eseménye rejlett az ügy hátterében. iiimiiiMiMiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiniimiiiiiiiiiHiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii A váci káptalan 1457-ben használt pecsétje
