Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)
Tartalom
VÁC ÉS EMLÉKEI A KÉSEI KÖZÉPKORBAN (1 301 -1 526) 71 A magyar káptalanok egészen 1874-ig nemcsak egyházkormányzati feladatot láttak el, hanem a világi jog is igénybe vette szolgálataikat: a 13. századtól kezdve ún. hiteleshelyként szolgáltak, feladatuk a mai közjegyzőkéhez hasonlított. Ahhoz, hogy hiteles okleveleket állíthassanak ki, hiteles pecsétre volt szükségük. A váci káptalannak három pecsétje maradt fenn a középkorból, mindhárom a püspöki egyház védőszentjét, a trónuson ülő madonnát ábrázolta. Az első, még a tatárjárás előtt használt kerek pecsét a kési román kor, a tatárjárás után vésetett domborodó oldalú, de csúcsokban végződő, ún. mandorla alakú pecsét, akárcsak a 14. századtól használt kerek pecsét a gótika ízlését tükrözi. A váci székesegyháznak volt könyvmásolóműhelye is. 1425-ben itt készíttetett a maga számára egy aranyműves céh egy rövid misekönyvet, ami ma az Országos Széchényi Könyvtár tulajdona. A könyvet díszítő János mester az egyik oldalon a sorkezdő S betűbe (az ún. iniciáléba) belefestette az ötvösök védőszentjét, Szent Eligiuszt is. A könyvet ugyan a váci ötvös céh szerkönyveként szokás emlegetni, a városhoz azonban csak keletkezési helye kapcsolja, használóit nem ismerjük, valószínűleg az országhatáron kívül, Csehországban kell keresnünk őket. AVÁROS MŰKÖDÉSE A városi közösség a német vendégek beköltözésével és a nekik adott szabadságjogokkal egy időben jött létre. Csak ettől kezdve beszélhetünk városi önkormányzatról. Nem a nemzetiség tette polgárokká az itt élőket, hanem a nekik adott kiváltság, amit a középkorban szabadságnak hívtak. Más kérdés, hogy - akárcsak az ország számos más településén - e kiváltságokat elsősorban idegen, német nemzetiségű bevándorlóknak adták. Megérkezésük előtt a város lakói valószínűleg túlnyomórészt szolgák lehettek. A tatárjárás után azonban a szolgaság kora leáldozott. A középkori jogelvek szerint egy közösség meglétéhez elengedhetetlen a közös vagyon, a közös pénztár, a közös jogi képviselő és a pecsét. A Vácott készült ötvös céh szerkönyv (Országos Széchényi Könyvtár) Vác kívülről nézve egységes városnak tűnt, az idegenek egyszerűen csak Vác városát emlegették, az innen elszármazottak vezetékneve Váci lett. Valójában azonban két közösség élt egymás mellett. A nagyobbik valószínűleg a németvárosi volt. Ezt először 1319-ben említette Lőrinc váci püspök oklevele Vác-Németváros néven, (gy hívta magát a város is, ha saját maga adott ki oklevelet. A magyar város későbbi említéséből arra következtethetünk, hogy a magyar városrész lakói csak évtizedekkel később nyerték el a polgári jogállást, és kaptak közösségi jogokat. A nemzetiségi alapon elválasztott, egymás melletti, azonos nevű város a magyar várostörténetben ritka jelenség volt. Voltak városok, ahol az eredeti németség lassan visszaszorult és a beköltöző magyarok nemzetiségi alapon követelték a tisztségek arányos megosztását, mint pl. Budán vagy Kolozsváron, de Kolozsvár és Buda egységét nem kérdőjelezte meg senki. E városoknak egyetlen bírája volt, akit az egyik évben a németek, a másikban a magyar lakosok közül választották. Előfordult még az is, hogy két különböző jogállású közösség élt egymás mellett, mint pl. Esztergomban, ahol a lakók egy része földesúri alattvaló, a másik pedig szabad királyi városi polgár volt. A vácihoz hasonló
