Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)

Tartalom

VÁROSNÉZŐBEN A Dózsa György út, a kisváci fő Kisvác jobbágyfalu és Nagyvác (Püspökvác) város akkori határán épült Magyarország egyetlen diadalíve, ami helyi szóhasználatá­ban csak Kőkapu néven közismert. Emblematikus építmény, szi­luettje több helyütt megjelenik a városban. Mária Terézia 1764. augusztusi látogatására építették, ennél a díszkapunál fogadták nagy pompával a díszes hajókról partra szálló királyi családot. A királynő a pozsonyi országgyűlésről érkezett, onnan hozta a vendéglátó Migazzi Kristóf püspöknek a honfiúsítását - ma úgy mondanánk, állampolgárságát - tanúsító oklevelet. A látogatás időzítése ehhez az eseményhez és a püspök rokonságát érintő főúri esküvőhöz kapcsolódott. A nyári uralkodói vizitre az év tavaszától kezdődtek lázas elő­készületek, ennek keretében terveztette és építtette meg a püs­pök az empire diadalkaput is. Márciusban kezdték alapozni Isidore Canevale bécsi építész tervei alapján. Kőből és téglából épült, magassága 20 méter, szélessége 12, vastagsága 4, az ív nyílása 10 méter magas. Az építmény díszítése a felséges családhoz kötődik, a dom­borművek a családtagokat ábrázolják, a délre néző aranyozott felirat AETERNAE DOMUI (Az örök háznak) az uralkodó Habsburg­­családot, a királyi házat tiszteli. A főpárkány alatt füzért tartó sasok is bizonyára a család címerállata miatt választott díszítőelemek.

Next

/
Thumbnails
Contents