Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)

Tartalom

Ahol a síhág, a hegyek és a Duna találkoznak

Hegyek öleléséből született a Dunakanyar. Földanyja a Duna vízével táplálja emberemlékezet óta, a jó szeleket kövér felhők kormányozzák errefelé. S mindezen jótéteményeket látva a Nap sem röstell gyakran elmosolyodni.

Nagyvonalú ormokat, meghitt zegzugokat, csilingelő patakokat, ódon rengetegeket mutat a térkép, s mindenhol hívogató beszélő nevek: Násznép-barlang, Vaditató, Látó-hegy, Szemvízforrás. Megannyi történetről mesélnek, s a történetek szereplői teszik élővé a helyeket. A szereplők rövid ideig mi vagyunk, csak rajtunk áll, milyen meséket mondanak majd rólunk.

Bárhol is vagyunk, az pont a világ közepe. így van ez a Dunakanyarral is: szokták mondani, hogy a Föld szívének verését hallani Dobogókőn. És valóban hallani, de ugyanúgy hallani azt minden pontján, mint ahogyan az ember szívének lüktetését is érezni minden porcikájában, s ahogyan a csigát a fülünkre helyezve hallik a tenger zúgása. Mert minden, ami egy nagynak része, magában hordja az egészet. S minden, ami apró dolgokból tevődik egésszé, felfedi azokat minden ízükben.

Lépjünk hát ki a szürke hétköznapokból, és keressünk felüdülést a természetben! Sétáljunk el a Ligetbe, mossuk meg arcunkat a Szemvíz-forrasban, bandukoljunk végig a gombási földeken, egészen fel a Látó-hegyre. Éljük át a képeket, hangokat, illatokat, bőrünkön érezzük a napot, szelet. Megtapasztalhatjuk, hogy néha a legapróbb, felületes szemlélő számára észrevehetetlen helyen rejtőzik a világmindenség.