Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)
Tartalom
A NAGY VÁLTOZÁSOK SZÁZADA - A 19. SZÁZAD 147 A KISVÁROS CIVIL SZERVEZETEI Németh István vaskereskedő reklámcédulája A Váci Egyházmegyei Takarékpénztár pecsétje A közel tizenhétezer lakosú, a század végére szinte teljesen elmagyarosodó városban a keresők mindössze 18%-át foglalkoztatják az iparban és a kereskedelemben. Ez az alacsony szám mutatja, hogy a város rendkívül lassan alkalmazkodik az új körülményekhez, s csoda, hogy a polgármester azt jelentheti még 1895-ben az alispánnak, hogy „elégedetlenség, vagy éppen szocialisztikus áramlatok nem észlelhetők munkásaink között." Ez egyesületalapítási láz csak az 1848-as forradalmat követő önkényuralom szorításának enyhülése után tör ki. A polgári életre oly jellemző kulturális, önművelő, sport, önsegélyző, temetkezési, egyesületek egész sora jön létre. A legjellemzőbbek ezek közül a kaszinó, a legényegylet, a dalegylet, a múzeumi egylet, a felekezeti alapon szervezett nőegyletek, olvasókörök, gazdakörök, betegsegélyző egyletek, temetkezési egyletek, tűzoltóegylet és sportegyletek. Létrejönnek azok tipikus polgári intézmények is, melyek már a szélesebb közönséget szolgálják: 1870-ben a Váczi Lapok című hírlap, 1888-ban egy zeneintézet, színházterem, egy 50 férőhelyes magánkórház és nem utolsósorban a kéjházak. ISKOLÁK ÉS DIÁKOK Az egyházi elemi iskolák mellett, melyeket az 1868. évi Eötvös-féle népiskolai törvény alapján szerveznek át, több magániskola, ipariskola, vasárnapi ismétlőiskola is létesül, s 1893-ban megalapítják a magasabb A Váci Kaszinó pecsétje
